Az International Oleander Society cikke alapján
Az első oleanderek 1841-ben érkeztek Galvestonba, amikor Joseph Osterman, egy prominens kereskedő hajón hozta őket Jamaicából. Feleségének és sógornőjének, Isadore Dyernek adta őket, aki könnyen termeszthetőnek találta, és barátainak és szomszédainak is ajándékba adta őket. Az ismerős dupla rózsaszín fajtát, amelyet Isadore termesztett, róla nevezték el.
A galvestoni udvarok már 1846-ban tele voltak oleanderekkel, és általuk a város szépségét kellőképpen emelték. Az oleanderek virágoztak szerte a városban, mert könnyen ellenálltak a szubtrópusi időjárásnak, a lúgos talajnak és a sópermetnek. Így az 1900-as nagy hurrikán pusztítását követően az oleanderek lettek a domináns növények, amelyeket a város újratelepítésénél használtak.
A város hazafias hölgyei hamarosan megalakították a Női Egészségvédő Egyesületet (WHPA) azzal a küldetéssel, hogy szépítsék a szigetet és javítsák a város egészségi állapotát. Elültették a 2500 oleander bokrot a Broadway mentén, a város bejáratánál, a 25. utcában és a tengerparti ösvényen. Néhány év alatt az oleanderek látványos virágzást mutattak be a polgárok és a látogatók számára.
Bár a WHPA nevét Női Polgári Ligára változtatták, az ültetések hosszú évekig folytatódtak. A város utcái mellett parkokban, udvarokban, középületek és iskolák körül, és hamarosan az egész város a leanderek kertjévé vált.
A Galveston Tribune egyik vezércikkje már 1908-ban felfigyelt arra, hogy az oleander Galveston jelképe, emblematikus növénye, és az emberek mindenhonnan érkeztek, hogy megnézzék őket.
1910-ben a The Galveston Daily News arról is beszámolt, hogy Galvestont az egész világon „The Oleander City” néven ismerték, 1916-ban pedig egy cikk a déli országok egyik legszebb városának nevezte.
A két eredeti Galveston oleander beporzása révén „Mrs. Isadore Dyer” és „Ed Barr”, számos hibridet hoztak létre az évszázad során. Ezek közül sokat az Egyesült Államokban terjesztettek, és ma mindenütt, ahol barátságos az éghajlat, növekszik.
Napjainkban a korallok, sárgák, vörösek, rózsaszínek és fehérek egy- és kettős sziromkörrel megtalálhatók Amerika melegebb éghajlatain.
Ed Barr több ezer leander növényt szaporított magról, dugványokkal és oltással, és gondos nyilvántartásokat vezetett, amelyek ma is fennmaradtak a Nemzetközi Leander Társaság birtokában.
A növényeket ingyen adták az 1. világháború után az USA-ba visszatérő amerikai katonáknak, hogy hazavigyék az „Oleander City” emlékét, az első leszállási pontjukra emlékezve az USA-ban, anyjuknak, feleségüknek és barátnőiknek ajándékozzák.
Oleanderek a történelemben
A Nemzetközi Oleander Társaság szerint Oleandereket az ókori görög, római és kínai kertekben is találtak.
Kínában az oleander termesztése az irodalmárok hobbija volt, akik tanulmányaikat vágott oleander virágokkal díszítették.
A Vezúv kitöréséből származó vulkáni hamu megőrző rétegei miatt tudjuk, hogy Pompeii kertjében is termesztettek oleandert. Ezeket a növényeket leggyakrabban pompeusi falfestményekre festették (i.sz. 79 körül), és általában informális környezetben, háttérnövényként, vagy tömeges ültetéssel szerepeltek az egyedi, hagyományos kerti falfestményeken, amelyekkel a pompeusiak azt az illúziót keltették, hogy kertjeik messzire kiterjednek a vidéki tájban.
A héber szent szöveg, a Talmud számtalanszor említi az olajászt, különösen a Misnában, az első részben, amelyet i.sz. 200 körül állítottak össze.”
Szerző: Kissné Bakcsy Judit