Élménybeszámolók

Garda tavi kalandozások 2.

Garda tavi kalandozások (2018. 07. 20-23) Második nap

Parco Giardino Sigurta

A pihentető éjszaka és a minden igényt maximálisan kielégítő szállodai reggelink elfogyasztása után a felhőket látva és az előrejelzéseket hallva, nem túl optimistán indultunk útnak. Egy hatalmas parkba készültünk, ahol esőben sétálni nem lehet igazán élvezetes, és fedezék ott szóba se jöhetett volna.  Ahogy haladtunk a cél felé szerencsénkre egyre fogytak a felhők, s mire odaértünk, már hétágra sütött a nap! Igaz, a képeimet nézegetve azért egyáltalán nem volt az „hétág”, voltak felhők az égen, de nem vészesek! A kert látványa többnyire olyan csodálatos volt, hogy eszünkbe sem jutott az égre nézni! Igazából abban a kicsit borongós időben sokkal kellemesebb is volt a nagy séta, mint lett volna verőfényben! Bevallom, hogy még a helyszínen a kísérőnkre várva sem sejtettem, hogy milyen nagy élmény vár rám azon a napon! Talán nekünk szerencsénk is volt, hogy gyalogosan járhattuk be a kertet, talán ez másoknak nem is lehetséges, de nekünk volt kísérőnk. Úgy láttam, hogy többnyire kis elektromos autók vagy kis vonatfélék vitték körbe a látogatókat. Ez nem csodálkozni való, a kert valóban hatalmas, de sétálva lehetett igazán élvezetes!

Elég nehéz, sőt, lehetetlen lenne csak nagyjából is elmondanom azt a rengeteg információt, amit attól a kedves úrtól kaptunk, aki végigvezetett minket a hatalmas kerten. Elmesélte az egész történetét, hogy miért és hogyan lett a korábban főúri kert mindenki számára látogathatóvá. Őszintén bevallom, a növények látványa mellett nem nagyon tudtam figyelni rá, vagy ha figyeltem is, az új látványok hamar kizökkentettek. Volt fülhallgatónk, így jól hallottuk, ahogy az idegenvezetőnk fordította az úr mondanivalóját, ezzel nem volt gond, legfeljebb a figyelemmel.  A helyszínen ki is tudtam szűrni a mondanivaló lényegét, de igazán mégis a látvány volt a fontos ebben a történetben.  Utastársaimmal együtt rengeteg szépséges fotót készítettünk, melyek megtekintésével átélhetjük ismét a látottakat, és valami keveset átadhatunk nektek is belőle. A kastély és a kert történetét az interneten el lehet olvasni, érdemes utána keresni. Maga a kastély nem látogatható, nem tudom, hogy most kinek a tulajdona, talán az államé.

A kert igen nagy és dimbes-dombos területen fekszik, csodálatosan gondozott növényzettel. A betelepítési terv valószínűleg az volt, hogy minden Itáliában honos növényt megcsodálhassanak ott a látogatók. Voltak olyan hangok előzetesen, hogy leanderek is lesznek, de azok nem voltak. Ennek okát talán abban találhatjuk, hogy a leanderek alapvetően nem őshonosak az országban, csupán szép „betolakodók”, amik nélkül ma már elképzelni sem lehet az országot. Azért őszintén remélem, hogy velem együtt más is azt gondolja, nem is hiányoztak abban a csodálatos környezetben.   

Valójában most az lenne a jó, ha a képek mellé fűzhetnék szöveget, de ezt technikailag nem tudom megoldani. Néhol majd talán a képekre fogok írni pár szót, amit fontosnak gondolok elmondani. Többnyire nem is kell magyarázat nekünk, akik szeretjük és ismerjük a növényeket, talán fel is ismertünk majdnem mindent.  Egy növény volt, ami nekünk akár a leandert is helyettesíthette, mert messziről összetéveszthető volt csodálatos virágzása, és ez a többféle színben pompázó selyem mirtusz. A szépen karbantartott gyep, a mindenfelé látható örökzöld és nem örökzöld fák, különösen a színpompás japánjuharok adták meg az élményszerű alaphangot.

Az út kezdetén kisebb, nagyobb ágyásokban egynyári növényeket láthattunk, olyanokat, amik nálunk is díszítik nyaranta a kertjeinket, mint például árvácskák, begóniák, rézvirágok…, bevallom ez a terület annyira nem fogott meg, igaz, már többnyire el is voltak nyílva azok a virágok. De az én és utastársaim képein látni fogjátok majd a kert minden szegletét, így ezt nem is írom le részletesen. Remélem nem csak én voltam olyan elégedett, és mindenki jól érezte magát!

 

 

SALÓ

A park meglátogatásával nem ért véget még a második napunk, Saló, a Garda-tó egyik városkája felé indult velünk a busz. Itt még én sem voltam, így igazán örültem a lehetőségnek. Utólag elárulhatom, nekem, a korábbi tapasztalataim alapján nem igazán okozott nagy élményt ez a találkozás, legfeljebb egy pipát a térképemen.

A tó egyik mélyen ülő kis öblében fekszik Saló városka, így sajnos nem lehetett érzékelni onnan a tó méreteit, szépségeit. Megérkezésünkkor nem éreztem igazán semmi más benne, mint hogy egy elegáns üdülőhely, de azért a mellékutcákban meg lehetett találni azt az igazi olaszos hangulatot, amit sokan irigyelnek tőlük. Sajnos, amiért mi elsősorban mentünk, a növényzet, az is elég gyenge volt.  Én nem adtam fel a keresést, gondoltam, hogy a mediterrán éghajlatú Garda-tó partján nem lehet, hogy ne lenne legalább néhány leander fácska! Igen, bármily érdekes, ott, ahol nem messze síparadicsomok vannak a hatalmas hegyekben, ott a tó mélységének köszönhetően a tó soha nem fagy be, és mediterrán az éghajlat! Ennyi csak a titka annak, hogy miért képesek életben maradni itt a mediterrán növények.  Természetesen szerettem volna megtalálni itt is azokat a mediterrán növényeket, és amikor már nem is nagyon reménykedtem, akkor rájuk találtam a városka legtávolabbi részén. Remélem a társaim is elmentek odáig, ahol, ha nem is nagy és nem is dúsan virágzó, de mégiscsak leander fasorocskákban leander fácskákat is lehetett végre látni!

Bár nem vagyok hívő, de a szépség és valamilyen belülről fakadó érdeklődés miatt, ha lehetséges, sosem hagyom ki a templomokat. Sok megrendítő érzésben lehet részünk általuk. Kicsit várnom kellett a nyitásra, közben elfogyasztottam Olaszország ugyancsak nagy érdeklődésnek örvendő fagylaltjából egy jó nagy adagot. A templom nagyon szép volt, érdemes volt várni rá.

Visszafelé sétálva megálltam a parton, és, bár csak a sirályt akartam lefényképezni, de átnézve a túloldalra, megláttam egy temetőt. Olaszország temetői annyira jellegzetesek a ciprusfákkal és a fehér márványos beépítéssel, hogy ezeket is, ha van lehetőségem, megtekintem. Most nem lett volna egyszerű, bár ott csak egy folyónak tűnt a tó, de azért mégiscsak elérhetetlen volt. 

Lassan elérkezett a találkozás ideje, újra végigsétáltam a korzón, hogy visszajussak az elválás helyszínére. Nem mondhatnám, hogy kiemelkedő élményt okozott volna ennek a városkának a meglátogatása, de mindig is vágytam ide eljutni, így ez a vágyam is teljesült, és ez legalább elégedettséggel töltött el.

A buszhoz menve ismét elért minket az eső, de messze nem olyan nagy, mint volt a padovai, szerencsénkre, mert néhányan igazán nem voltunk rá felkészülve a fekete felhők ellenére. Főleg én, aki többször jártam az országban, de csak egy tavaszi nagy firenzei esőre emlékszem.

Azt gondolom, hogy mindenki nagyon izgatottan várta a következő napot, a nagy hajókázást a Garda-tavon. Igyekeztünk nem gondolni az időjárás lehetséges rosszindulatára!

 

 

Az élménybeszámoló hamarosan folytatódik egy újabb begyjegyzésben a 3. nappal!