Bakteriális Betegségek

A gombákkal még csak-csak megbirkózunk, viszont sokkal veszélyesebb ellenfelek a baktériumok, ha egyszer bekerülnek a növénybe, akkor sajnos benne is maradnak, bármikor újra előjöhetnek a betegség jelei. Baktériumos fertőzésekkel szemben legfontosabb a megelőzés: ne engedjünk be a kertünkbe beteg példányt, lehetőleg megbízható forrásból szerezzünk be hajtásokat, növényeket. Minden új jövevényt különítsünk el, lehető legtávolabb tegyük állományunk többi tagjától legalább 3 hónapig. Sajnos sok esetben minden hiába, hiszen alattomos betegségről van szó. Ha megveszünk vagy kapunk egy látszólag egészséges leandert, lehet, hogy csak hetek-hónapok múlva jönnek elő az első jelek, mégpedig azért, mert a növényeket gyakran kezelik réz tartalmú szerekkel, mely visszaszorítja a baktériumot a vegyszer teljes kiürüléséig.

Agrobaktériumos gyökérgolyva - Agrobacterium tumefaciens

Sokgazdás kórokozó, a leanderen is előfordulhat. Hazai viszonylatban leggyakrabban az
almán, lágyszárúak közül pedig a napraforgón fordul elő (ez utóbbi egyben a leggyakoribbtesztnövénye is). A tünetek leggyakrabban a tőnél keletkező, alaktalan hipertrofikus golyvák
formájában jelentkeznek.
Ezek kezdetben szivacsos szerkezetűek, a karfiolra emlékeztetnek,
később megkeményednek, feketék és repedezettek lesznek, közepük gyakran üreges. Fellépésekor a leandertövek
a fejlődésben visszamaradnak, levelük sárgul. A kórokozó a talajban
széteső golyvákban évekig fennmarad. A gazdanövényt sebzéseken keresztül fertőzi. Ennek
következtében a leander szárain is gyakran előfordul. 

Védekezés:
agrotechnikai: egészséges dugvány használata,
mechanikai: a beteg egyedek eltávolítása és megsemmisítése,
kémiai: a visszametszett gyökerű egyedek baktericides
(pl. rézoxid hatóanyagú készítményekkel) kezelése,
a dugványok hőkezelése (52 °C), és talajfertőtlenítés. 

Baktériumos ág, levél és szemölcsös daganat - Pseudomonas savastanoi

A Pseudomonas baktérium okozta leanderrák már sok évvel ezelőtt megérkezett hozzánk is.
A mediterrán országokban sajnos az útszéli leanderek nagy többsége fertőzött, ezért hiába szép a virága, ne hozzunk róla hajtást!
Több kertészet és hipermarket is a mediterrán országokból hozza be az eladásra szánt leandereket, sokszor már az üzletben látszanak az egyértelmű jelek.
Nagyon terjed a betegség, néhány felelőtlen tulajdonos nem törődik vele, a szél, a rovarok terjesztik a környéken a kórt.

Eleinte a beteg növények sokaknál azonnal tűzre kerültek (a füstje is mérgező!), mára azonban enyhült egy kicsit a riadalom, és több esetben bebizonyosodott, hogy a betegség ugyan meg nem gyógyítható, de rendszeres átvizsgálással és korai felismeréssel kordában tartható, szerencsés esetben megelőzhető a teljes növény megfertőződése.
Ha egy különleges, nehezen pótolható fajtán üti fel a fejét a leanderrák, érdemes a következők szerint eljárni: A beteg példányt azonnal el kell különíteni a lehető legmesszebbre állományunk többi tagjától. A fertőzés a gyökér felé halad a növényen, ha időben lépünk, talán még sikerül megállítanunk. Azokat az ágakat, ahol látható jelek vannak, vissza kell metszeni 20-25 centiméterrel a legalsó elváltozás alatt, és meg kell semmisíteni. A metszőollót láng fölött vagy fertőtlenítő tisztítószerrel kell fertőtleníteni, a vágási felületet baktériumölő hatású permetezőszerrel kell lekenni vagy lefújni. Rendszeres permetezés szükséges. A baktériumölő hatású ezüstkolloid oldattal is érdemes próbálkozni. A beteg növényről szaporítani nem szabad! A növényt – ha megoldható – érdemes éveken át elkülöníteni, elzárt helyiségben, de legalább a méretének megfelelő zárható papírdobozban teleltetni.

Tünetei azok a barna, fás dudorok a leveleken, melyek egyre jobban kiemelkednek és növekednek, környékük sárgás, eltorzítják a leveleket. A száron barna, száraz, karfiolszerű kitüremkedések, egyre nagyobbak. Az elnyílt virágok helyén barna gubicsszerű képződmények nőnek, a magtokok eltorzulnak. A barna száraz dudorok, a kifordult szárak mind-mind szórják a baktériumokat, megfertőzhetik az egész állományt.

Védekezés: 

 Amivel a tünetek kezelhetők és a növény immunrendszere erősíthető:
agrotechnikai: a levélzet szárazon tartása és a beteg növényi részek folyamatos eltávolítása,
kémiai: többször megismételt állománypermetezés rézoxid hatóanyagú baktericiddel. 

FONTOS!
Valódi, végleges megoldás nincs, a fertőzött növény, beteg és fertőző marad!

A témában további cikkeket olvashatsz:

A Pseudomonas savastanoi fertőzés fejlődése leanderben

Az Olajfarák terjedése és a megbetegedés jelentkezése

Kilenc leander fajta Pseudomonas savastanoi ssp. nerii fertőzéssel szemben mutatott rezisztenciája

Xylella fastidiosa

A Xylella szintén egy baktérium okozta nagyon alattomos betegség, sokkal veszélyesebb, mint a leanderrák, hiszen nemcsak a leandert, de a gyümölcsfákat, szőlőültetvényeket is elpusztítja. Mivel kiemelten veszélyes karantén betegség, ezért külön fejezetben tátgyalunk róla. 

Kattints a képre, és olvasd el, amit minden leander és mediterrán növény tartónak tudni kell a Xylella Fastidiosa-ról!