augusztus 2014 - Magyar Leander-, és Mediterrán Kertbarát Egyesület

„XXIX. Várpalotai napok”, Kertbarát kiállítás és vásár – 2014. 09. 4-6.

XXIX. Várpalotai napok keretében a Thury várban kertbarát kiállítás szeptember 5-6-7.

Mi is ott leszünk!

Gyertek, mindenkit várunk szeretettel!

Heyek Andrea: Olaszország

Tíz esztendeje ilyenkor lázasan készülődtünk első olaszországi utazásunkra, amit aztán minden esztendőben követett egy újabb utazás. Azt gondolom, nincs a Földön még egy olyan ország, mely az érdekességek és szépségek olyan széles választékát adná, mint Olaszország. A vad hegyektől a szelíd lankákig, a hűsítő tavaktól, zúgó folyóktól a legváltozatosabb tengerpartokig, a hegyek csúcsán trónoló ókori eredetű apró városkáktól az ugyancsak ókori múltra visszatekintő világvárosokig mindent megtalálhatunk ott. Emberi gyarlóságokról, de leginkább alkotó csodákról szóló történelme, fantasztikus művészek alkotásait felvonultató képzőművészete nem hagyhatja hidegen a ma élő embereket. És mindezeken túl az alpesi sziklakertektől a leanderekkel szegélyezett autópályákon vagy ciprusokkal szegélyezett kacskaringós utakon átsuhanhatunk Toszkána gyönyörű lankái között a legszebb homokos vagy sziklás tengerpartokig. Mindez olyan, mint egy kábítószer, újra, és újra részesülni szeretnénk az ország szépségeiből, csodáiból, így aztán újra, és újra útra kelünk. Persze, gondolják sokan, hogy nem olcsó mulatság ez! Hát nem, olcsónak valóban nem olcsó, de olyan szinten, ahogy mi tesszük, nem elérhetetlen átlagembereknek, akik szinte minden egyéb szórakozásról lemondanak ezen cél érdekében. Inkább a befektetett fizikai erő lehetne véges, de nem az, hisz olyan erő hajtja az embert arra, hogy többet és még többet lásson, ami csak belülről, a kíváncsiságból és a szeretetből fakadhat!

Én itt ebben a leírásban természetesen a fent említettek csodákból csak a mediterrán természeti csodákból szeretnék ízelítőt mutatni, több részben, földrajzi elosztásban. Bár lehet, hogy furcsán hangzik tőlem, de általában nem elsősorban a növényzet vezérelt minket az utazásokra, ezért kifejezetten kerültük a forró nyári hónapokat, amikor a mediterrán virágzás kiteljesedik. Kivételt csupán egyszer tettünk, a Garda-tóhoz. Ennek oka az volt, hogy az utazást megelőző év őszén elhaladtunk a tó mellett, és láttuk hervadó nyomait annak a sok szépségnek, amiket mi is annyira szeretünk. De mielőtt erről az utazásról írnék, kell, hogy írjak pár sort arról, hogyan lehetséges, hogy a Dolomitok hatalmas hegyei között ilyen elképesztő mediterrán növényzet alakult ki.

A Garda-tó 1. rész
A jégkorszak idejében egy gleccser valósággal kettészelte a Monte Baldo hegyet, és egy 52 kilométer hosszú, átlagosan 130 méter mély, vízcsepp formájú medret vájt magának. Ez a vízmélység lehetetlenné teszi, hogy a tó vize befagyjon, és a folyamatosan felszálló pára azt is lehetetlenné teszi, hogy a partján lévő növények fagykárt szenvedjenek. Így aztán ez a vidék a mediterrán növényzet egyik legszebb színtere Olaszországban. A tó formája olyan, mint egy nagy vízcsepp, a felső szakasza keskeny, és magas, kopár hegyekkel körülvett, a kiszélesedő része nem olyan látványos, csupán egy nagy tó, de a partján lévő városok növényzete hasonlóan lenyűgöző, mint az északi részen.

De nem a Garda-tó az egyetlen ilyen csoda a környéken, ezért az „öt tó” vidékeként is szokták emlegetni ezt a páratlan vidéket. Tán a többi tó szebb is egy kicsit, mint a Garda, lombosabbak, barátságosabbak hegyei, de, mint korábban írtam, az utunkba kerülő Garda-tó őszi látványa után úgy gondoltuk, hogy azt kell látnunk nyári, pompázatos állapotában is.

De most itt, elsőként, ebben a bevezető részben mutatnék nektek képeket egy igazi, hamisítatlan mediterrán kertről, annak a kis villának a kertjéről, ahol akkor megszálltunk az egyik legszebb Garda-tavi városkában, Malcesinében. Ha sehova máshova nem mentünk volna a tó mellett, csak ebben a városban maradunk, már akkor is remekül érezhettük volna magunkat. De mindez persze előszobája volt csak annak a sok gyönyörűségnek, amik látványában részünk lehetett a tó mellett eltöltött napokban.

A szállásunk a tó körül fellelhető szállások egyik legolcsóbbika volt, épp ezért meg is lepett a helyszínen nagyszerűsége. Sokat gondolkoztam, miért is lehetett olyan olcsó, míg aztán rájöttem, hogy tán azért, mert nem látszik onnan a tó, hisz egy nagyobb dombocska takarja. Ez valóban hiányosság, de bőségesen kárpótolt minket a családias hangulat, a gyönyörű kert.

Későn érkeztünk, nem tudtunk körülnézni, de reggel az erkélyről ebben a látványban volt részünk.

Mondhatnám nincs Olaszországban olyan kert, ahol ne lenne pár olajfa. Ezek a fák tulajdonképpen nem is olyan szépek, mégis van valami olyan csodálatos kisugárzásuk, üzenetük, hogy nem lehet nem szeretni őket. A „mi kertünk” is olajfákkal volt tele, kellemesen szegélyezték a reggeliző teraszt, de, lévén ez egy fogadó, hagytak tágasabb tereket a játszó gyerekeknek, a parkoló autóknak.

Ilyen környezetben reggelizni nem akármilyen élmény a magunk fajta kertrajongóknak, majd körbejártuk a kert többi részét…

Szebbnél szebb formájú, nevüket sem tudom növények keretezték az épület menti utat, van köztük olyan, ami nálunk is megél, mint a levendula, de nem ez a jellemző.

Ezek a további szépségek is csak részben mediterrán különlegességek, de milyen gyönyörű is lehet az a kis azalea bokor, amikor virágzik! Nálunk is megél ideig, óráig.

Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogyan lehet, hogy akinek így megélnek a kertben ezek a csodás növények, kibírja, hogy csak egy-egy tövet tart belőlük. Nagyjából sejtjük a választ, hiszen többnyire mi sem ültetünk több tucatnyi liliomot.

A leander szerte Olaszországban inkább határoló növénynek számít, nagyon gyakran sövényként ültetik, mert ha megfelelően dús, akkor kizárja a kíváncsi tekinteteket. Olyan náluk a státuszuk, mint nálunk mondjukaz orgonáé.

Két nagyobb leanderes élmény fűz ehhez a szálláshelyhez, az egyik az ebből a kertből szerzett Magaly hajtásból nőtt gyönyörű leanderem, a másik pedig, hogy a szomszéd kertben láttam meg ezt a csodálatos Dottore Attilio Ragionerit, minek nevéről akkor még fogalmam sem volt, de sikeresen érdeklődtem, és hamarosan boldog tulajdonosa is lettem egy tőnek (persze szereztem a helyszínen hajtást, de sajnos nem maradt meg).

Remélhetünk-e télálló leandereket?

Kísérlet a leanderek télállóságának fokozására

Mackay A. Wayne és munkatársai (2005. Hort. Science, 40 (1). 265-268.): Nerium oleander L. fajták: ’Cranberry Cooler’, ’Grenadine Glace’, ’Pink Lemonade’, ’Peppermint Parfait’, Raspberry Sherbet’ és ’Petit Peaches és Cream’

Az eredeti cikk teljes terjedelmében angol nyelven letölthető: https://journals.ashs.org/downloadpdf/journals/hortsci/40/1/article-p265.pdf

A leander (Nerium oleander L.) É-Afrika és a Földközi tenger keleti medencéjének kavicsos helyein, vízfolyásaiban, nyirkos szakadékaiban őshonos. Gyorsan növő 6 méteres magasságot is elérő fás szárú örökzöld cserje, amelyet metszéssel általában 2-3 m nagyságú kerek bokorrá formálnak. Bőrszerű világoszöld levelei lándzsa alakúak, fajtától függően 10-25 cm hosszúak.

Mutatós, kb. 5 cm átmérőjű 5 szirmú virágai nyáron nyílnak, a csésze torkát hosszú, sziromszerű képletek szegélyezik (Bailey 1976). Körülbelül 400 fajtája, változata nevesített, a virágszirmok színe sötét rózsaszíntől világos rózsaszínig, liláig, kárminpirosig, bíborvörösig, lazac-, barack-, réz-, narancs- és fehérszínűig terjedhet. Némely változat levele fehér és sárga rajzolatú is lehet.

A leandert általában térelválasztóként, sövényként, színes térelemként, tengerparti strandok növényeként és városi dísznövényként ültetik.

A hajtások eltávolításával, néhány ágacska meghagyásával kis fává formálhatók.

Emellett a leanderek alkalmasak konténer kertek kialakítására és szívesen alkalmazzák őket télikertek és növényházak színesítésére is. Európában több mint 400 éve kedvelt konténernövény. (Comeaux 1991).

A leander változatok tájszépítő alkalmazása jelenleg az USA melegebb részeire korlátozódik, az USDA 8-10-es télállósági zónájáig (Arnold 2002). Még ezekben az övezetekben is előfordulhat a növények téli fagykárosodása, mint az 1989-ben Galvestonban is megtörtént, amikor az erős fagy sok növényt tövig elpusztított.

Számos növénytársulásban, így az El Paso-iban és a Dallas-iban (USDA télállósági zóna 7b) a leanderek a tájképhez tartoznak annak ellenére, hogy rendszeresen téli fagykárt szenvednek.

Miután hő- és szárazságtűrő képességük, rovarok és őzek rágása iránti ellenálló képességük, só toleranciájuk, hosszú elnyújtott virágzási periódusuk miatt hozzájárulnak a tájkép kialakításához, a fagytűrő képesség hiánya ellenére is ültetik őket. Adaptálódott hidegtűrőbb új fajták sikert jelentenének a jelenleg fellelhető növénytársulásokban.

Eredet

A projekt célkitűzése 1991-ben olyan leanderfajták létrehozása volt azok Texas-i elterjedését kiterjesztendő, amelyek tolerálják a -12 °C hőmérsékletet. Eredendően télállóbbnak gondolt leanderfajták magjait, úgymint „Hardy Red” (HR), „Franklin D. Roosevelt” (FDR) és „Professor Parlatorre” biztosította 1991-ben a kísérletekhez Kewpie Gaido a Nemzetközi Leanderszövetség Galveston-i, Texas-i gyűjteményéből.

A „HR” hagyományos -2 °C-ig télállónak tartott nagy növésű leander. Szimpla világospiros virágai nagy csokorban nőnek a hajtások csúcsán.
A „FDR” hagyományos, nagy csomókban az ágvégeken növő lazacrózsaszín szirmú, sárga torkú fajta.
A „Professor Parlatorre” szimpla cseresznyepiros virágú kiálló korona pillákkal.

Egyik fajta sem illatos. Véletlenszerű porzással félig fajtaazonos magvakat használtak a populáció genetikai változékonyságának fokozására. A magokat a Texasi A & M Egyetemen 4 féle sugárdózissal kezelték (60, 45, 30, 0 rad) és hagyományos növényházban csíráztatták. Egy mag sem csírázott ki a 60 rad dózissal kezelt csoportból.

45 radnál a fajtáknál eltérő csírázási mértéket mutattak, a „FDR” fajtából egy mag sem maradt csíraképes. Hasonló csírázási arány volt mindhárom fajtánál 30 és 0 rad sugárdózis esetén. 1991 augusztusában mintegy 1000 magonc került a Texasi A & M Egyetem Kutató Központjának TAES-El Paso-i telepére, ahol telelésre a növényházban konténerekbe kerültek.

1992 tavaszán a túlélő növények véletlenszerűen kiválasztott fele (431 db) kiültetésre került az TAES-El Paso-i területen további vizsgálatok céljából. A csoportok az alábbiak voltak: 110 db. HR-45 rad, 49 db. HR 30 rad, 48 db. HR 0 rad, 47 db. PP 45 rad, 46 db. PP 30 rad, 36 db. PP 0 rad, 48 db. FDR 30 rad, 47 db. FDR 0 rad.

TAES-El Paso: magasföldi talaj agyagos homokkal, igen nagy vízáteresztő képesség, gyenge víztartó képesség, pH 8,4 kémhatású, mikrospray öntözőrendszer biztosította vízellátás jellemzi. Az USDA 7b télállósági zónájába tartozik.

1993-94 telén a hőmérséklet -12 °C –ra zuhant és tartósan -7 °C alatt volt, amely a növények felét károsította. 1993 tavaszán 245 levél elhalást vagy szár és levél elhalást mutató növényt eltávolítottak. 1994 és 1997 között a hideg okozta károsodás miatt további néhány növény került eltávolításra. 1995-ben és 1997-ben 10 növényt kiválasztottak és Texas más területein végzendő vizsgálatokra vegetatívan továbbszaporítottak. Az 1997-es szelekció után a növények fejlődését minimális öntözés mellett évente vizsgálták.

San Antonio: a talaj agyagos finom homok, pH 7,8- 8.0 között. A növényeket kiültették és szükség esetén csöpögtető öntözést alkalmaztak. A télállóság USDA 8b zóna, átlagosan – 7-10 °C minimum hőmérséklettel. Nem volt növény eltávolítva, mert nem érte őket fagykár. 1997-ben virágzási és növekedési sajátosságai alapján 2 növényt kiválasztottak átültetésre és további minősítésre a Texasi Egyetem Dallas telepére. Ezután San Antonio-ban minden növényt megsemmisítettek.

1997 őszén a TAES-El Paso-ban kiválasztott 10 növény mindegyikének 6 utódát, a kiválasztott 2 San Antonio-i növényt és 2 névtelen Galveston-ból származó kontrolnövényt (amelyet a Nemzetközi Leanderszövetségnél gyűjteményük legtélállóbb növényének tartottjaként dr. Parson szaporított) a Texasi Egyetem TAES-Dallas-i telepén kiültettek (USDA télállóság 7b zóna, átlagos téli minimum hőmérséklet – 12-15 °C).

A kiültetett növényeket szükség esetén kézzel öntözték és nem alkalmaztak tápanyag utánpótlást. A növények metszés nélkül természetes körülmények között nőttek, kivéve a továbbszaporításra kiválasztott növényeket.

Ezeket a növényeket azonban nem vették figyelembe a növekedési teljesítmény mérésénél. 2000 tavaszán „Hardy Red” (HR) és „Hardy Pink” (HP) növényeket telepítettek a területre.

2001 tavaszán a leanderek télállóságának további becslésére 4-4 növényt, a „GG” (HR-45-02-01-91), a „PPC” (PP-30-12-14-91), a „HR” és „HP” fajtákból áttelepítettek a Texas A & M Egyetem, TAES-Lubbock telepére, Texas (USDA télállósági 7a övezet, átlagos téli minimum hőmérséklet – 15-18 °C), amely hidegebb a leander tartásra használt átlagos övezetnél.

A növények a központ körül 4 helyre kerültek kiültetésre a szabad természetbe (ÉK, K, D, NY irányba a teleptől), hogy eltérő környezeti hatásoknak legyenek kitéve. Itt a talaj jó vízelvezetésű, finom szerkezetű, meleg, Olton-i agyagos keverék, pH 8-8,3 között.

A vizsgált növények leírása

A fizikai értékek és jellemzők az 1. táblázatban és az alábbi részletes ismertetésben találhatók. A fajta nevét követő zárójeles jelölés az eredeti termesztési vonal száma. A magokat 1991-ben ültették és valamennyi növény a TAES-El Paso-i parcellából származik.

1 sz. táblázat

„CC” „Cranberry Cooler” (HR45-01-09-91). „Hardy Red” eredetű, amely 45 rad sugárdózist kapott. Szirmai cseresznyepiros- áfonya színűek, amely a széleinél sötétebb árnyalatú. A virág torka ugyanolyan sötét rózsaszín, mint a szirom.

„GG” „Grenadine Glace” (HR45-02-01-91). Ez is „Hardy Red” 45 rados besugárzási eredetű. Sötétpiros sziromlebenyei vannak, amelynek bársonyos irizálása skarlátos árnyalatúvá teszi és csaknem fekete árnyalatúvá. A párta csöve felül sötétpiros, amely fokozatosan világosodva világos pirossá válik, majd aranypirosas sötétvörössé.

„PL” „Pink Lemonade” (HR45-03-12-91). Ez a fajta is a „Hardy Red” 45 rados besugárzást kapott magjából származik. Vibráló élénkrózsaszín virágszirom lebenyei vannak. Részleges kiméra látható alul hosszanti sáv formájában az aljától a felső jobboldali végéig és sötétebb a jobboldalon. A virág torka sárga. A korona ugyanolyan élénk rózsaszín, mint a virágszirmok.

„PP” „Peppermint Parfait” (HR0-08-13-91) Kontrol „Hardy Red” magból (0 rad sugárzás) származik. Közép rózsaszín szirma van, részleges kiméra látható a felső és az alsó sziromfelszínen, hosszanti sáv átlósan a párta alapjától a felső jobb szélig, a párta órairányú szélkerék típusú virágú. A virág torka rózsaszín, amely a szirmokon sötétebb árnyalatba megy át, a korona sötétebb rózsaszín vörös csíkokkal, 1-2 végig az alapig ér, a másik 1-2 rövidebb.

„RS” „Raspberry Sherbet” (PPO-14-24-91). „Professor Parlatorre” kontrol magból (0 rad) származik. 48 mm széles virágok, a szirmai sötétrózsaszínűek, torka is sötétrózsaszín, a virágok enyhén órairányba csavarodnak.

„PPC” „Petite Peaches and Cream” (PP30-12-14-91). „Professor Parlatorre” mag 30 rad-os besugárzással. 31 mm széles virágok, krémsárga szirmok korál rózsaszín széllel, krémsárga torok narancspiros csíkokkal.

Teljesítmény

TAES-Dallas (USDA télállóság 7b zóna)

A „PPC” kivételével egyik kultúra sem szenvedett fagykárt 2003-ban. Ezzel ellentétben a két Galvestonból származó kontrol növény a kísérlet folyamán minden hideg évben talajig visszafagyott, a „HR” és „HP” levelei megégtek, és néhány hajtásuk visszafagyott 2001-02 és 2002-03 telén is.

A legalacsonyabb téli hőmérsékletek 1997 és 2003 között a következők voltak: -6,7 °C (1997-98), -8,9 °C (1998-99); -5,6 °C (1999-2000); -8,9 °C (2000-01); -10,6 °C (2001-02); -9,4 °C (2002-03). 2002-ben a legalacsonyabb hőmérsékletet március elején mérték (-10,6 °C ) és 2003-ban is február végén volt a legalacsonyabb a hőmérséklet (-9,4 °C). A „PPC” a „HR”-hez és „HP”-hez hasonló levélégést és minimális hajtás visszafagyást szenvedett.

TAES-Lubbock (USDA télállóság 7a zóna)

A 2001 tavaszán ültetett növények mindegyike túlélte 2001-02 telét némi hidegkárosodást mutatva. A legalacsonyabb téli hőmérsékletek 2001 ősze és 2003 tavasza között a következők voltak: -13,4 °C (2001-02) és -11,7 °C (2002-03). Mindkét télen a legalacsonyabb hőmérséklet február végén és március elején volt.

A 2001-02-es tél teljesítménye 0-10-ig mérve (0=elhalt…… 10= nincs károsodás) a következő volt: „HR” 2,5 +/-0,3; „PPC” 4,25+/-0,5; „HP” 6,0+/- 1,5; „GG” 8,25 +/-0,5. A „PPC” a fagykár többségét a kései fagytól szenvedte, csakúgy, mint a TAES-Dallas területek, valamint az egyetemi labor és telep kertészetének növényei. 2002-03 telén a „PPC” a 4 hely közül 3-ban elpusztult a kései fagyok miatt.

Minthogy 2001-02 telén valamennyi „HR” súlyos visszafagyást szenvedett, a 4 hely közül 2-ben kifagyott (ugyanott mint a ”PPC”). Egy „HP” sem pusztult el 2002-03-ban, de néhányuk súlyos visszafagyást szenvedett. Néhány „GG” súlyos levélégést szenvedett, de a hajtások nem haltak el. Bár az alacsony hőmérsékleti értékek nem különböztek nagyban a TAES-Dallas-itól, a fagypont alatti hőmérséklet időtartama sokkal nagyobb volt TAES-Lubbock-ban.

TAES-El Paso (USDA télállóság 7b zóna)

A megfigyelési időszak alatt egyik növény sem szenvedett fagykárt. Ugyanakkor a leghidegebb téli hőmérséklet a vizsgálat első évében fordult elő.

A növénykultúrák fagyállósági teljesítményét tovább kell vizsgálni eltérő körülmények között Texas-on kívül is, úgymint eltérő nedvességtartalmú, eltérő fagypont alatti időtartamnak kitett helyeken, ill. eltérő hőmérsékletváltozások esetén.

Növekedési jelleg

A „PPC” eredetileg törpe fajtaként volt kiválasztva és jellemzőit vizsgáltuk valamennyi vizsgálati helyen. A törpe jelleg a szárcsomók közti rövidebb távolság következménye volt. A rajtuk keletkező levelek száma a fejlődési időszakban megegyezett a többi növényével, de a növények kisebbek voltak a kisebb szárköz folytán.

A „PPC” levélsűrűsége a többinél sokkal nagyobb volt, és általános megjelenését tekintve fokozott elágazódású és levélsűrűségű növény benyomását keltette. Mint azt fent is említettük, a „PPC” a „HR”-hez és „HP”-hez hasonló fagysérülést mutatott, csak sokkal kisebb kiterjedéssel.

Szaporítás

A növények sikeresen szaporíthatók tavasszal vagy nyáron lágyszárú vagy félfás dugványokkal.

Megjegyzés

Az elnyelt sugárzás károsítja a növények örökítő anyagát, DNS-ét, és az örökítő anyag megváltozását, un. mutációját okozza. Ha túl sok a változás, akkor egyszerűen életképtelenné válik és elpusztul a növény (ld. 60 rad), ha kevesebb, akkor csak károsít, de nem feltétlen öl (FDR nem bírta a 45 radot sem). A rad az elnyelt sugárdózis mértékegysége, az SI rendszerben Gray-ban adják meg, de a cikkben még radban mérik. A mutációtól azt remélték, hogy télálló mutáns alakulhat ki. Kicsit jobbak az eredmények, de nem sikerült a kitűzött -12 °C tűrésértéket elérni.

A télállóság nem egyetlen géntől függ, un. multifaktoriális (többtényezős) tulajdonság, tehát szinte csoda lett volna véletlenszerűen megtalálni a télálló mutánst, ahol pont azoknál a géneknél történik mindig pozitív változás, amelyek felelnek a télállóságért. Még pontosan nem is ismertek ezek a gének, még kevésbé az egymásra gyakorolt kölcsönhatásuk.

A vizsgálatban szereplő USA területek növény télállósági zónája hasonlít Magyarország területének télállósági besorolásához.

A télállósági zónák rendszerét mintegy száz éve az USA-ban dolgozták ki. Az egyes területek sokévi hőmérséklet mérési adatainak ismeretében a mindenévi legalacsonyabb hőmérsékletek átlaga alapján alakították ki a télállósági zónákat 1 és 10 között.

Az abszolút minimumhőmérsékleti zónák között 10 °F különbség van, ami ≈ 5,5 °C. Az 1-es zónában az éves minimum átlaghőmérséklet -40 °C alatt van, ez emelkedik zónánként 10 °F-el (5,5 °C), a 10-es zónában így +5-10 °C között van. További alzónákra osztva őket az „a” mindig a hidegebb, míg a „b” a melegebb alzónát jelenti.

A zónákban a minimumhőmérsékletek sokévi átlaga szerepel, így a viszonylag magas hőmérsékletű évek elfedhetnek 1-1 ritkán, de rendszeresen előforduló kiugróan hideg évet. Ha ez a vizsgált növény hidegtűrési határán túl van, akkor az mindenképp a növény pusztulásához vezet a növény szöveteiben kialakuló visszafordíthatatlan folyamatok eredményeként annak ellenére, hogy a télállósági zóna értéke belül van a növény hidegtűrési értékén.

A növény túlélése szempontjából ennek a kritikus hőmérsékletnek az ismerete a legfontosabb. A télállósági zóna csak nagyvonalakban határozza meg egy terület klimatikus viszonyait, bár a növényt érő. minimumhőmérséklet kétségkívül a legfontosabb télállósági tényező

Emellett figyelembe kell venni a területre jellemző szélmozgásokat, a lehulló csapadék mennyiségét, eloszlását és formáját, a talaj szerkezetét és víztartó képességét, a napsütés mértékét és hosszát, a domborzati viszonyokat, a helyi mikroklíma sajátosságait. Ismert jelenség a fagyzugok és fagymentes területek képződése, ezek sokszor elődeink tapasztalata alapján ismertek.

Az is jól ismert jelenség, hogy a síkságon mérhető minimumhőmérséklet sokszor több fokkal alacsonyabb, mint a közeli dombokon mérhető érték. A nagyobb városokban, településeken a házak között szintén a környező természeti tájnál magasabb hőmérséklet mérhető.

Legbiztosabb, ha saját mérések alapján állapítjuk meg kertünk mikroklímáját, mert annak elhelyezkedése, domborzati viszonyai, tájolása nagyban befolyásolja az adott területre ültetett növény télállóságát.

A genetikailag örökölt tulajdonságot némiképp segíthetjük a környezet befolyásolásával, kedvezőbb feltételt teremtve a növény hidegtűréséhez. Ilyen tényező a növény vegetációs állapota, a hajtások beérettsége, és a növény nedvességtartalma a fagyhatás idején, a fagypont alatt keletkező jégkristályok szövetromboló hatásának mérséklése.

A leander eredendően száraz területeken nő, sok őszi csapadék esetén késik a hajtások beérése, de ezt hátráltathatja a későn adott vegetációt serkentő műtrágyázás is. Fontos a növény vegetatív állapota, a hideghez fokozatosan hozzászokó, telelésre felkészült, vízszegény, nyugalmi állapotban lévő növény alacsonyabb hőmérsékletet is elvisel, benne kevesebb sejtkárosító jégkristály keletkezik. A védekezés részeként a sejtek magukban fehérjéket, szénhidrátokat felhalmozva is csökkentik a jégképződés mértékét.

A jégképződés következtében vízszegénnyé váló sejtek ugyanakkor szárazságtól is szenvednek, kiszáradhatnak. Látni lehet, hogy a közleményben ismertetett kísérleti telepen a február végi, márciusi erős fagyok sokkal jobban károsították a leandereket, mint a korábbiak, amelyek mélynyugalmi állapotban érték a növényeket.

Magyarországi USDA zónák

Magyarországon a 6a, 6b, 7a, 7b télállósági zónák találhatók meg, amelyek évi minimumhőmérséklete az alábbiak szerint alakul:

6a -20,6°C – -23,3°C

6b -17,8°C – -20,5°C

7a -15,1°C – -17,7°C

7b -12,3°C – -15,0°C

Területi elosztásban ez azt jelenti, hogy a magyarországi legenyhébb 7b övezetbe csak kis terület, a Dél-Dunántúl, a Balaton partvidéke, a Dunakanyar és Budapest környéke, az Alpokalja és a Mátraalja tartozik.

Az ország területének többsége abba a 7a zónába esik, ahol a téli fagyok már jelentősen károsítják a leandereket, néhány éven belül bizonyosan előfordul olyan alacsony hőmérséklet, amely a leanderek kritikus hőmérséklete alatt van és a növény pusztulásához vezet, mint azt a TAES-Lubbock terület kísérleti eredményei is mutatják.

Az itt mért -13,4 °C gyakorlatilag minden évben előfordul Magyarországon, sőt rövidebb-hosszabb időre ennél alacsonyabb hőmérséklet is várható, így a közeljövőben nem valószínű, hogy szabadban növő, Magyarországon „télálló” leanderek díszíthetnék a hazai tájat és a kerteket.

Fenti cikk felhasználásával az összefoglalót készítette: Varga Zsuzsanna.

Genetikai rokonság

A mediterrán örökzöld cserje, a leander (Nerium oleander L.) népszerű dísznövény, amelynek egyre több új fajtája, változata jelenik meg. A nevesített fajták leírása elsősorban a virág színe és formája szerint történik, de a levélzet jellemzőit, a bokor formáját és a növekedési erélyt is figyelembe veszik. Azonosításuk azonban nehézkes, sokszor nem megfelelő jellemzőkkel bíró növény kapható a „regisztrált márkanév” alatt.

A leander szaporítható magról, de a megporzás folytán a nagyfokú heterozigótizmussal (a két szülőtől eltérő tulajdonságokat hordozó génvariánsokat, un. „allélokat” hordozó egyedek) rendelkező növény magoncai nagy változatosságot mutatnak, nem az ismert „anyanövény” jellemzőit.

Ezért a nevesített és szabadalmi joggal védett fajták szaporításakor az anyanövény jellemzőinek megőrzését vegetatív módon, hajtások meggyökereztetésével biztosítják, bár egyre nagyobb szükség lenne a védett fajták pontos, genetikai azonosíthatóságára is.

A genetikai vizsgálat során az olasz szerzők a vizsgált fajták rokonsági viszonyaira voltak kíváncsiak. A Firenzei Egyetemen fenntartott, ill. a kereskedelemben is kapható fajták mellett Szicíliából származó „vad” leandereket is bevontak a vizsgálatba.

Azonos fajtákból igyekeztek több, eltérő helyről származó növényt megvizsgálni, hogy azok genetikai hasonlóságára is következtetni tudjanak (pl. 6 db. Papa Gambetta minta van). Vizsgálták a növények növekedési erélyét, a levelek klorofil tartalmát, továbbá a virágpárta színét, típusát (dupla v. szimpla), átmérőjét és szélességét.

A vizsgálatra kiválasztott 71 leander leveléből kivonták az örökítő anyagot, a DNS-t. Az itt alkalmazott genetikai eljárás AFLP néven ismert a molekuláris biológiában. Ennek során a kivont DNS-t emésztőenzimekkel feldarabolták. Az egyes leandereknél az örökítő anyag különbözősége alapján eltérő hosszúságú darabokat kaptak.

Ezeket a darabokat molekuláris biológiai eljárással (polimeráz láncreakció) felszaporították. A darabkák elektromos töltéssel rendelkeznek és elektromos áram hatására agaróz gélben nagyságuktól függő sebességgel (kicsik gyorsabban, nagyobb részek lassabban) vándoroltak és eltérő távolságra jutottak. Adott idő után a gélt megfestve a csíkok elhelyezkedését lefényképezték és azt a csíkok száma és elhelyezkedése alapján e célra kifejlesztett informatikai program segítségével értékelték. A leanderek hasonlóságát megmutató un. filogenetikai törzsfa is készült (1. sz. ábra),

Minden szempontból teljesen azonosnak bizonyult a „Papa Gambetta” II. és III. mintája, míg leginkább különbözött egymástól a „Rosy Rey” és a „Commandant Barthelemy”.

A genetikai rokonsági viszonyok vizsgálata során a legnagyobb eltérést a „Rosy Rey” és a szicíliai „vad” „Palermói A minta” mutatta, a többiekhez mindössze 45, ill. 49 százalék hasonlóságot mutatva.

A maradék 69 minta a filogenetikai törzsfán 4 nagyobb csoportba volt besorolható (A, B, C, D), a legnépesebb B csoport további 3 alcsoportra oszlott (B1, B2, B3).

A vizsgálat során nem mutatkozott egyértelmű összefüggés a genetikai csoportosítás és a növény habitusa, virágjának jellemzői között. Habár az A csoportban csak a törpe „Petit Salmon”-hoz hasonló növények fordultak elő, más csoportokban is megtalálhatók voltak ilyen jellemzőjű fajták. Sárga szirmú virágok elsősorban a B1 csoportban fordultak elő, de a szintén sárga virágú „Sausalito” az A, míg a „Luteum Plenum” a B2 csoportba került. Ugyancsak érdekes, hogy a dupla virágúak elsősorban a B2 csoportba kerültek, de közülük 3 a B3 csoportba sorolódott. Viszonylag szűk körben történő előfordulásuk alátámasztja Pagen (1988) teóriáját, miszerint a dupla virágú fajok csak a XVII. század végén kerültek Indiából Európába, bár napjainkra mind a szimpla, mind a dupla pártájú változatok és hibridjeik is jelen vannak a természetben.

Érdekes, hogy az 5 szicíliai „vad” minta közül csak 1 bizonyult a termesztettektől nagyban különbözőnek, ami valószínűsíti ennek őshonos eredetét, míg a másik 4 a termesztett változatokhoz hasonlított.

A kismértékű megfelelés a morfológiai és a genetikai sajátosságok között érthető annak ismeretében, hogy a változatok egyedi sajátossága limitált számú gén egyszerű mutációjával, nem öröklődő változásokkal, pl. transzpozonokkal (mozgó genetikai elemek) vagy környezeti hatásokra is kialakulhat. És megfordítva: az AFLP egy időben a teljes genomot vizsgálva nagyszámú, de véletlenszerűen vizsgálatra kerülő gént jellemez, nem pedig a fenotípust meghatározókat.

Azonos nevű fajták ebben a vizsgálatban mindig egy csoportba kerültek, habár köztük eltérő mértékű genetikai különbséget találtak. Ez 3 százalék körül volt a 3 „Luteum Plenum”, a 2 „Magaly” és a 2 „Tito Poggi” minta esetén és ennél is kisebb (kb. 2%) a 6 „Papa Gambetta” minta közül 5-nél, ill. a 4 „Maria Gambetta” közül 3-nál. A „Maria Gambetta III” azonban 5%-os eltérést mutatott a többihez viszonyítva, mint ahogy ugyanezt találták a 2 „Emilie” között is.

Érdekes módon a ”Papa Gambetta V” nagyobb genetikai hasonlóságot mutatott a „Rosa Bartholini”-hez, mint a másik 5 „Papa Gambetta” mintához (utóbbiak 9 százalékos eltérést mutattak). Ugyancsak 9 százalék különbség volt a 2 „Madame Leon Blum” és 2 „Pink Beauty” között. Korábbi vizsgálatok szerint az AFLP hibahatára 2 százalék körül van, így az ennél nagyobb eltéréseknél tételezhető fel a vegetatív szaporítás során kialakult tényleges különbség.

Morfológiailag megkülönböztethetetlen azonos fajták között a talált legnagyobb különbség 9 százalék volt, ami még felfogható a variáció kialakulása utáni időben létrejött változásként. Kb. 9 százalék eltérés van a „Tito Poggi”, a „Madame Leon Blum”és az „Auróra” között, amelyek megjelenésüket tekintve nagyon hasonlóak, és amely alapján feltételezhetjük a közös genetikai hátteret és eredetet.

Ezt támasztja alá Pagen (1988), aki szerint a „Tito Poggi” a „Madame Leon Blum” sötétebb virágú változata, míg Filippi (1997) szerint mindkét variáns a „Soleil Levant”-ra vezethető vissza, és amelyek az itt ismertetett vizsgálatok szerint is csak 9 százaléknyi különbséget mutatnak.

Négy százalék különbség mutatkozott a „Roseum Plenum”, a Palermói F minta” és a „Foliis Variegata” között.

Mindhárom növény dupla rózsaszín virággal rendelkezik, de az utóbbinak színes levelei vannak, ami azonban tulajdonítható egy közös ős mutációja során létrejött változásnak is.

Kilenc százaléknál kisebb különbség mutatható ki a „Magaly” és a „Pink Beauty” között, mindkettőnek szimpla halvány rózsaszín virága van, valamint a „Jannoch” és a „Suor Luisa” között, ahol mindkettőnek szimpla piros virága van.

A leanderfajtákról és nevesített variációikról népszerűségük és széleskörű elterjedtségük ellenére mai napig nem rendelkezünk hivatalos regiszterrel.

Fenti adatok azt mutatják, hogy különböző megjelenésű és eltérő néven forgalomba kerülő variánsok nem feltétlen mutatnak nagyobb genetikai eltérést, mint ami kimutatható azonos fajták között, így az előbbiek nevezhetők azonos származású fajtáknak. A molekuláris biológiai jellemzők pedig a növénynemesítőket segítve megmutathatják egy újonnan szelektált variáns eredetét.

E.. Portis, E., Comino, C., Lanteri, S., Lenzi, A., Lombardi, P. and Tesi, R. 2004. Genetic Relationships between Oleander (Nerium oleander L.) Accessions by Means of AFLP Profiling ,Proc 21st IS on Breeding Ornamentals, Part II., Eds: G. Forkmann & S. Michaelis. Acta Hort., 651. ISHS 2004 pp 173-180.

Ezio Portis, Cinzia Comino, Anna Lenzi, Piero Lombardi, Romano Tesi & Sergio Lanteri 2004. Amplified fragment length polymorphism for variety identification and genetic diversity assessment in oleander (Nerium oleander L.) Euphytica 136. 125–137.

Fenti előadás és cikk felhasználásával a magyar nyelvű összefoglalót készítette Varga Zsuzsanna.

Mediterrán csodák a művészetben – leanderek a festővásznon

Vincent Van Gogh (1859 – 1890)

Holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.

Legszebb csendéletei 1888 után készültek, miután Arles-ba utazott, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. A provence-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket.

Ekkor készült az Oleanders című olajfestménye, mérete 60.3 x 73.7 cm, a New Yorki The Metropolitan Museum of Art gyűjteményében található.

Van Gogh a leandereket vidám, életigenlő növénynek tartotta, melyek fáradhatatlanul ontják virágaikat, folyamatosan erős új hajtásokat hoznak. A festményen a vágott virágok kitöltik a majolika kancsót, ahogy a művész Arles-ben készült csendéletein általában. Az élénkzöld háttér előtt álló asztal terítőjére az erős ecsetvonásokkal festett rózsaszín virágok lila árnyéka vetül. Az asztalon Émile Zola „La Joie de vivre” (Életöröm) című könyve, nem véletlenül…

Gustav Klimt (1862-1918)

Osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője.

Tanulmányait az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolában végezte.

Kezdetben lépcsőházakat festett, például Kaiserstiege a bécsi Burgtheaterben, az osztrák Kunsthistorisches Museum lépcsőháza, Globe színház London, Taorminai színház.

Falfestményei történelmi jeleneteket ábrázolnak, amelyek élethű és történelmileg pontos részletek sokasága révén jelenítették meg a múltat. Később viharos élete problémáit festette képeiben, portréiban. Tájképein kezdetben erdőket és párás vízfelületeket festett, majd a zárt kertek kerültek a középpontba. Portréi kezdetben lelki problémákkal küzdő nőket ábrázoltak, majd filozófiával kezdett foglalkozni, mely átszőtte műveit is. Késői műveinek fő témája az élet körforgása volt.

A „Two Girls with an Oleander” (Két lány leanderrel) című festménye 1890-ben készült. Olajfestmény, mérete 55 x 128,5 cm A Connectikut álllambeli Hartfordban található Wadsworth Atheneum Museum of Art tulajdona. Az előtérben álló lány ruházata reneszánsz stílusú.

Az ábrázolt jelenet ismerős lehet: oh azok a pillák…

A fenti portré Klimt élettársát ábrázolja, címe „Bildnis Emilie Flöge”. 1893-ban készült, olajfestmény, mérete 410 x 240 cm, a bécsi Albertina Galéria tulajdonában van. A hölgy híres divattervező, és üzletasszony volt.

A háttérben álló méretes leanderfa virágainak színe harmonizál az asszony ruhájával. Vajon milyen fajta lehet??? Narancssárga leander…

Franz Xaver Winterhalter (1805-1873)

Német festőművész és litográfus.

A hercegek festője, a festők hercege

A tehetséges festő Freiburgban és Münchenben, a leghíresebb akadémiákon tanulta a mesterséget. Először Karsruhe-ban a badeni őrgrófnő rajztanáraként indult a karrierje. A hercegekről, grófokról készült portréi rövid időn belül híressé tették Európa szerte, néhány éven belül a francia királyi család udvari festője lett, az európai nemesi és uralkodó családok elhalmozták megrendelésekkel.

1841-ben Viktória királynő meghívta a brit királyi palotába. 1852-ben Isabella spanyol királyné unszolására a spanyol királyi udvarban dolgozott tovább, majd visszatért Párizsba. Leghíresebb megrendelői voltak ebben az időben a belga királyi ház, valamint a szentpétervári és bécsi császári udvar.

Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné portréi a leghíresebbek művei közé tartoznak.

A „Kaiserin Elisabeth von Österreich” címet viselő festmény 1865-ben készült.

Az eredeti festmény az osztrák Kunsthistorisches Museumban látható, Bécsben.

Olajfestmény, mérete 225cm x 133cm.

Bár Sissi kedvenc virága az ibolya volt, biztos nem véletlenül áll a háttérben a nagy bokor leander…

UJVÁRY FERENC KISOROSZI, 1898 – 1971

Budapesten a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, illetve édesapjától, Ujváry Ignáctól tanult festeni.
Naturalista stílusban festett tájképeket, 1924-től fogva szerepelt műveivel a Műcsarnokban.

Egész életében szülőfalujában, Kisorosziban alkotott, dolgozó embereket, a dunai tájat festette meg.

Fényképészettel is foglalkozott, műtermet rendezett be otthonában.

Parasztudvar leanderekkel

Leanderes udvar

Szerző: Forgács Bea és Kissné Bakcsy Judit

Leanderek Erdélyben

Évekig próbáltam díszíteni a teraszunkat és az udvart különböző cserepes és dézsás növényekkel, mindezt kisebb-nagyobb sikerekkel, mert sosem voltam elégedett a végeredménnyel.

Hat-hét évvel ezelőtt egy kedves szomszéd néni megkérdezte tőlem, hogy nem fogadnék-e örökbe egy leandert, mert nála már kinőtte a teleltető helyét, valamint neki úgyis több példánya van. Pár perc gondolkodás után igent mondtam, így került hozzám egy közel két méteres, dupla rózsaszín virágú példány.

Semmit nem tudtam a leanderekről, így különösebben nem is törődtem vele.

Két nyáron díszítette az udvaromat, de a következő tavaszon nem hajtott ki, ma már tudom, hogy túlöntöztem szegényt. Gyorsan pótolni akartam, és találtam is egy kertészetben ugyanolyan dupla rózsaszínűt – persze egy jóval kisebb példányt.

Elhatároztam, hogy az interneten fogok gondozási tanácsokat keresni, és ekkor egy másik világ kapuja nyílt ki előttem. Rájöttem, hogy nem csak dupla rózsaszínű és dupla fehér leander létezik.

Itt, Erdélyben, hiába is próbáltam keresni kertészeteket, mindenhol csak a hagyományos rózsaszín és esetleg fehér leandereket árulták.

Aztán 2010-ben az egyik barkácsáruházban megjelentek a különlegesebb leanderek, na az nekem maga volt a mennyország!!!!!

Amikor az első Emile Shaut tulajdonosa lehettem, kb. egy hétig lebegtem a föld felett a boldogságtól!! Őt követték a Bianco Rosato, a Soeur Agnes és a szimpla lazac fajták.

Ezzel egy időben egy itteni fórumozótól magokat is kaptam ajándékba.

Potosan nem emlékszem, hány magoncom is lett az első vetésemből, de talán 20-25 cseréppel, melyek nagy részét el is ajándékoztam.

Még ma is megvan belőlük 4 példány, de semmi különös, csak szimpla rózsaszínűek, ciklámenek és egy, ami pirosra hajaz, de nagyon apró virágai vannak.

Nekem érzelmi értékük van, ezért maradni fognak, az biztos!

Ezek közül volt egy magoncom, ami már egy évesen is virágzott, igaz, hogy szezon végén, de így is nagy örömet szerzett.

Lassan kezdett gyarapodni az állományom, és kezdtem megismerni a leandereket, elbűvölt szépségük és sokféleségük. Rátaláltam egy magyarországi fórumra (index) is, ahol minden kérdésemre választ kaptam, ápolás, gondozás, szaporítás, növényvédelem és minden más jó tanács, amit tudni kell és tudni lehet a leanderekről.

Mai napig ott keresek – és találok – megoldást a leanderes kérdéseimre.

2011 őszén sajnos megfizettem a tanulópénzt is!

Ekkor, október közepén -6°C-t jósoltak, és én úgy gondoltam, hogy fedett teraszon, letakarva nem lesz semmi bajuk a leandereimnek.

Csak egy gond volt, hogy -6°C helyett -8°C, vagy lehet, hogy -9°C is volt azon az éjszakán. Ennek következtében elég súlyosan károsodtak az imádott növényeim.

Ekkor tudatosult bennem, hogy hát azért Erdélyben mennyivel hidegebb szelek fújnak, és hogy azért bármennyire könnyű is leandert tartani, ősszel és tavasszal sokkal jobban oda kell figyelni rájuk!!!

Errefelé egy hónappal később jön a tavasz, és ugyanannyival korábban az ősz, de még így is négy, de inkább öt hónapig gyönyörködhetünk a leanderek csodálatos pompájában, melyet számomra ma már semmilyen más dézsás növény nem pótolhat!!!

Ma már elég sok fajtám van – de még mindig nem elég – köszönhetően Magyarországi gyűjtőknek, akik küldtek, vagy hoztak nekem értékes fajtákat. Később itteni fórumokon szerveztünk külföldi rendeléseket, így is gyarapítva állományomat.

Még mindig úgy gondolom, hogy itt, Erdélyben és egész Romániában nagyon kevés a leander, és nagyon keveset tudnak róla az emberek.

Célom, hogy ráébresszem az itteni embereket a leander szépségére, tarthatóságára, és hogy minél több teraszon, udvaron és talán köztereken is virágzó leanderek fogadják a látogatókat.

Szerző: Szabó Annamária