Garda tavi kalandozások 4.

VERONA

Immáron háromszor jártam Veronában, és mindig nagyjából ugyanazt a kis szegletét volt szerencsém látni viszonylag rövid idő alatt, de mindháromszor más társaságban! Terveztem is magamban, hogy talán nem tartok a csapattal, hanem keresem a még ismeretlent…, de végül mégsem ezt az utat választottam. 

Meg kell, hogy mondjam, ezt egy percig sem bántam meg, mert hiába, mégiscsak ez az a része a városnak, amit újból és újból látni kell! Ráadásul olyan élményben még sosem volt részem, hogy a fülembe mondják, miket is látok egy városban, méghozzá egy nagyon szimpatikus, magyar, de jó ideje már magát olasznak is érző idegenvezető hölgytől. Azt gondolom, érte külön köszönet illeti a szervezőket! Szóval mi csak nézelődtünk és hallgattuk, hogy mit is láttunk, nem kellett könyvekben böngészni. 

A mondás, miszerint „a szó elszáll, az írás megmarad” erre a lehetőségre is alkalmazható, mert bizony így könnyű elveszni az információk tengerében…, de mindenképpen kényelmes és hasznos volt ez a megoldás.

Kár, hogy Verona nevének hallatán a legtöbb embernek azonnal a Rómeós történet ugrik be, de még mindig jobb, mintha semmi asszociációnk nem lenne. Olvashattuk és sokféle feldolgozásban láthattuk is állítólagos történetüket életünk során (én még Töröcsik Marival és Sztankay Istvánnal), így valamiként ismerősnek hisszük, érezzük a várost. 

Persze már nem a reneszánsz korban járunk, de az ilyen városokban az a lényeg, hogy ha vigyáztak rá, akkor szerencsénkre még ma is megtalálhatjuk azt a hangulatot, ami egykoron lehetett benne. Veronára ez különösen igaz, hiszen az ókortól a legújabb korig tehetjük meg benne időutazásunkat.

Természetesen az Ókornál kezdtünk, egy hosszú séta az egykori városfal melletti úton, majd az ókori Aréna előtt találkoztunk a már említett idegenvezető hölggyel. Az Arénába bemenni sajnos nem lehetett valami okból (időnk se lett volna), de kívülről sem elhanyagolható látvány. Igazán érdekes így számunkra később a Lamberti toronyból lehetett volna, de azt sajnos éppen tatarozták (én egyszer részesültem a látványban). Helyette az a sok információ is nagyon érdekes és izgalmas volt, amit elmesélt nekünk a már említett hölgy. 

Utána a belvárosi mese is itt, a Piazza Bra területén, a város római korszakáról bronzba öntött térképnél kezdődött, gyorsan felvázolva a város történelmét.

Sétánk a Via Mazzinin indult, ez Verona leghíresebb és legelegánsabb utcája. A szebbnél szebb épületek között bálterembe is illő padlózaton haladtunk a Piazza delle Erbe felé, miközben a hölgy mesélt, és mesélt! Hogy mit is? Hát arra sajnos már nem nagyon emlékszem, mert egy-egy résznél leragadtam, így a következő információ talán kimaradt. 

De például elmondta, hogy az utca kövezete különlegesen értékes mészkő, és ha alaposabban figyelünk, gyakran látni benne rákfélék elmeszesedett csontvázát. Mondanom se kell, attól kezdve mindenki ezeket kereste! Én is. Tényleg volt bőven! 

De az épületek is gyönyörűek voltak, és minden tökéletesen tiszta. Mondjuk abban a viszonylag reggeli időszakban még ez természetes is volt, a turistahadak nagy többsége később indulhatott.

Elérkeztünk a Via Mazzinin a város szívébe, ami egyben a gyomra is, a Piazza delle Erbére, vagyis a piactérre. Ilyen gyönyörű épületekkel körbevett piactér még olaszországi viszonylatban is kevés van! Őszintén megmondom, szívesen látnám egyszer piac nélkül is a teret, de erre az egy napos turistáknak nem sok lehetőségük van. 

Talán csak késő estétől képzelhető el hajnalig, de a bódék nyilván éjszakára is maradnak. Szerencsére a szebbnél szebb épületek elég magasak, így aztán lehet őket szépen, sorban csodálni.

Amikor megérkeztünk a térre rögtön előre figyeltünk, és talán észre sem vettük a Via Mazzanti végén lévő Kereskedők házát, ami tipikus Scaligeri stílusban épült. Hogy mindig kereskedők háza volt-e, azt nem tudjuk, de majd lesznek még Scaligeriek által lakott épületek a környéken. 

Balra magasodott a Torre del Gardello, egy lakótorony. Bizony, a közép és még a reneszánsz korban is az itáliai városokban gyakoriak voltak a lakótornyok, főleg a nagy családok közötti ellenségeskedések miatt. Az ilyen tornyokba nehezen lehetett behatolnia az ellenségnek. Mellette egy gyönyörű barokk épület áll, a Palazzo Maffei, melyet a Velencei Köztársaság uralma alatt építettek. Előtte áll talapzatán Velence címerállata, egy szárnyas oroszlán. Jobbra tekintve láthatunk megint egy különlegesen, festéssel díszített épületet, a Mazzanti házat. Ez az épület valamikor nagyon régen a Scaligeri, más néven Della Scala család lakóháza volt.

Na de ezek után a piactéren is vannak érdekességek, mert ennek a városnak nem csak a szíve, hanem a pocakja is ez a hatalmas és izgalmas tér. Sajnos jegyzetelni nem tudtam az idegenvezető hölgy elbeszéléseit, így sok mindenre sajnos nem emlékszem. Ám kisegített egyik kedves utastársam, így emlékeztetett arra, hogy milyen célokat is szolgált a tér közepe táján egy érdekes kis építmény. Első ránézésre szerintem mindenki egy kalodafélét látott benne, de köze sem volt ehhez. 

A falára volt erősítve lánccal egy bilincsszerűség …., ki gondolná, hogy azzal a gabonaféle kötegek átmérőjét mérték? Azon túl egyéb hosszúsági és ki tudja még milyen mérésekre szolgáló jelek voltak rajta. Mindenesetre izgalmas volt minden ott töltött percünk.

Ám haladni kellett, nem máshová, mint a Piazza dei Signorira, ami már nem a gyomor, hanem az elme birodalma volt. De mielőtt átmentünk volna a relatív keskeny átjárón, itt is találkoztunk egy érdekességgel. Valami fel volt függesztve az átjáró, vagyis az Arco della Costa tetejére. Persze nem ismertük meg, hogy az egy bálna bordája volt, mert nem láttunk eddig effélét! De kiderült, hogy nem csak véletlenül van az úgy odatéve, hanem nagyon fontos szerep van neki szánva! Mégpedig az, hogy az első igaz emberre ráesik, aki átmegy a kapuzat alatt! 

A hely kiválasztása erre a célra nyilván nem volt véletlen, mert az út a törvényhozások felé vezetett. Nagyon magasan lehet annak az „igaz embernek” a mércéje, ha a sok millió ott áthaladt között egyet sem ért az a szerencse, hogy a fejére essen az a bálnaborda! 🙂

Ép bőrrel, de igaz ember mivoltunkat nem bizonyítva tértünk át a Piazza dei Signorira, vagyis az „Urak terére”, melynek közepén a Firenzéből történő száműzetését részben ebben a városban töltő Dante Alighieri szobra áll. Ezen a téren vannak Verona régóta legfontosabb épületei, itt hozták és hozzák ma is a legfontosabb városi döntéseket. 

A XV. századi Loggia del Consiglio gyönyörű reneszánsz épület, mellette áll a Palazzo degli Scaligeri, ami egy sokadik palotája Veronában a családnak. A tér másik oldalán álló Palazzo dei Lamberti városházi feladatokat lát el, 84 méter magas tornyába általában fel is lehet menni, onnan nagyon messzire el is lehetne látni, de most sajnos tatarozták az épületet, és időnk se nagyon lett volna erre a programra. Én egyszer jártam ott, nehéz volt betelni a látvánnyal!

Ám mindjárt ezen épület után egy egészen különleges látványban volt részünk, mégpedig a híres Scaligeri temetőben, ami a Santa Maria Attica templom udvarán van. Igaz, csak az utcáról nézhettük a különleges síremlékeket, de így is igazán érdekes volt. Ezek a Scaligerik nagyon adtak a külsőségekre, ezért haláluk után is fontos volt nekik, hogy a népek csodálják őket legalább a síremlékeik által. 

És csodáltuk is, miközben különböző gondolatok forogtak a fejünkben, amik nem feltétlenül pozitívak. Ám ha nem is hiszem, hogy sokan gondolnának rájuk jó szívvel, de tény, hogy az eltelt évszázadok alatt nem jutottak a feledés homályába!

Innen kisétáltunk az Adige folyó partjára, ahol a túloldalon látható dombocska aljában van a régi római színház, amit sajnos éppen tataroztak. Csak a zöld takaróleplet láttuk, na meg a dombocska egyéb, igazán szép épületeit. Kicsit fel kellett volna mennünk a Ponte Nuova hídra, hogy jobban lássuk a város ókori hídját, a Ponte Pietrát, melyet még a rómaiak építettek. 

Márvány borítását részben elfogyasztotta már az idő, és maga a folyó. Ma már csak gyalogosan lehet rajta közlekedni. Az Adige Olaszország második legnagyobb folyója, ott jártunkkor igen alacsonyan folydogált a medrében, ám nincsen ez mindig így! 

Az egyik képemen majd, ha nem is jól, de látható egy épület falán a sárga táblácska, amely a víz eddigi legmagasabb állását mutatja 1888-ból. Nem a víz magasságának száma a fontos, hanem maga a jel a falon, hogy odáig ért! Szörnyű katasztrófa lehetett.

Mindezek után elindultunk vezetett sétánk utolsó állomása, Júlia háza felé. Vagyis állítólagos háza, de ez mellékes, kellett a kultuszhoz, és hátha igaz. A történetet mindenki ismeri a világon, és talán így, hogy láttuk a várost, hallottunk sok történelmi tényt, jobban bele tudjuk képzelni magunkat az ott élő középkori emberek állandóan viaskodó életébe. 

Persze ez nem csak Veronára volt érvényes, és nem csak a múltra, hanem sajnos a jelenre is. A ház belső udvarára néz egy szép erkély, talán tényleg Júlia erkélye. A szép kis kertben pedig áll egy bronz szobor, melynek simogatása állítólag szerencsét hoz a szerelemben. Azt hiszem ebben mi már nem nagyon voltunk érdekeltek, így aztán nem tülekedtünk a lehetőségért, de láttuk azt is. Ezután szabadon lettünk engedve egy órácskára, ki-ki ment, amerre gondolta.

Ez már egy „személyes ügy”, de remélem nem bánja senki, hogy írok erről is. Verona templomai híresek, nemesek, és immár harmadik alkalommal ott járva végre sikerült egyet megnéznem belülről is. 

Szerencsére útba esett, mert sok idő nem volt keresgélni. Ez a gótikus templom a San Fermo Maggiore volt a Ponte Nuova lábánál. Fantasztikusan szép, ókori (XI. század) és középkori (XIII. század) szintjei bámulatosak, de a képek majd önmagukért mesélnek.

Nagyjából ezzel véget is ért veronai látogatásunk, a folyó árnyas túlpartján végigsétálva hamar a gyülekezési helyre értem. Bízom benne, hogy nem vagyok egyedül a lelkesedésemmel, nagyon szeretem ezt a várost!

Sajnos nem csak veronai látogatásunk ért véget, hanem utazásunk aktív része is, hiszen már csak a hazaút volt hátra. Remélem mindenki legalább olyan jól érezte magát, mint én, és, ha nem is együtt, de lesznek még kirándulásaink az általában igencsak napfényes Itáliában! 

Szerző: Kisné Heyek Andrea

Garda tavi kalandozások 3.

Garda tavi kalandozások (2018. 07. 20-23) 3. nap

Hajózás a Garda tavon

A legtöbben talán erre a napra vártunk legjobban, és talán e miatt a nap miatt indultunk útnak. Körbehajózni a Garda tavat a lehető legnagyszerűbb dolognak tűnik nyár derekán! Én hajóztam már Limone és Malcesine között, az is érdekes volt, de ez a hajókázás most álomszerű lehetőségnek tűnt. Esőben azonban, ami várható volt, inkább rémálom lehetett volna, még akkor is, ha fedél lett volna a fejünk felett!

 Pedig bizony ezen a soha vissza nem térő alkalomnak tűnő napon esővel riogattak minket az időjárás jelentők! Elmesélek egy kedves sztorit a régi időkből. Én, mint nagy Olaszország rajongó, tagja vagyok az Indexen egy Olaszországos fórumnak. Egyik társunk néhány éve 7 napot töltött Veronában, és egyik estére vett jegyet az Arénában „rendszeresen” bemutatásra kerülő Aida előadásra. 

Utazás előtt alaposan áttanulmányozta az időjárási előrejelzéseket, főleg persze az olasz Il meteo prognózisát. Gyönyörű időt ígértek az egész hétre, egyedül az Aidás estéjére zivatart. És pontosan így lett, az előrejelzés bejött, félbe kellett szakítani az előadást! 

Azóta mindannyian az Il meteo előrejelzéseire esküdtünk…, de szerencsénkre (!) ez a hit darabokra tört bennem most ezen a csodálatos napon! J Igaz, amikor indultunk, cseppet sem tűnt rózsásnak a helyzet, de ahogyan közeledtünk a tóhoz, egyre inkább ébredezhetett bennünk a remény! Malcesinébe érkezve már sütött a nap, és körbenézve egyáltalán nem látszott ijesztőnek a helyzet. 

A hajó emeleti részén foglaltunk helyet, és igen, volt tető a fejünk felett, de akkor már úgy tűnt, nem az eső, hanem a tűző nap miatt lesz rá szükségünk! Száz szónak is egy a vége, remek időnk volt egész nap, jobbat kívánni sem lehetett volna!

Malcesinéből indult a hajónk Limone felé, ahol sajnos nem szállhattunk ki, de legalább megtekinthettük a városka gyönyörű látképét. Van ott a parton egy sétány, ami mellett végig leander fasor van, nekem már volt alkalmam teljes virágzásban látni, de ez most sajnos nem sikerült. 

Mivel én már jártam erre, megkérdeztek a szervezők, hogy jó lesz-e ez a július végén lehetséges időpont. Ekkorra volt most a lehetőség, én is azt reméltem, hogy nem lesz gond a virágzással. Sajnos tévedtünk, elnézést kérünk, de azért reméljük, hogy így is szép emlékekkel tértetek haza.

Ki ugyan nem szállhattunk Limone kikötőjében, de a nap sütött, és a tó melletti hegyoldal meg annak kisebb, nagyobb települései izgalmasak és csodaszépek voltak. Limonéban és később még több településnél látszottak a citromtermelő korszak egykori oszlopai. 

Mint korábban már említettem, a tó mélysége miatt soha nem fagy be a víz, és annak párájában mediterrán növényzet alakult ki a tó körül. A lehetőséget kihasználva az itt élők citromtermeléssel alapozták meg a gazdagságukat. 

Ám valamikor valamilyen pusztító járvány vetett véget a citromfáknak ezen a különleges vidéken, és az akkor ott élők már nem kezdték újra a betelepítést. Talán már nem érte meg nekik, mert időközben a citromtermelést átvették a déli vidékek, és már nem számított luxuscikknek.

Láthattuk azt is, hogy a tó Limone feletti szakaszán, Riva del Garda előtt, szörfösök tucatjai tették próbára tudásukat. Erre a sportra az a rész a legalkalmasabb a magas hegyek közötti állandó szél miatt. A víz szikrázott a napfényben, mi meg persze élveztük a tető alatt, hogy nem süt a fejünkre az a csodát jelentő nap. Igazán ennél kellemesebb hajókázós időt elképzelni se nagyon lehetett volna!

Utunk során érintettük az Isola Borghese, vagy más néven Isola di Garda szigetet. Története a Római Birodalom koráig vezethető vissza, és igen sokféle funkciót töltött be az évszázadok során. Először kolostort építettek rajta, 1220 körül talán Assisi Szent Ferenc is ellátogatott ide, de nincs rá bizonyíték. 

Később a Velencei köztársaság szerezte meg magának, majd állítólag Napóleon is igényt tartott rá. 1860-ban az új olasz állam az osztrákok megfigyelése céljából sajátította ki. 1870-ben került magánkézbe, a parkot 1880-ban kezdték kialakítani, a neogótikus palota építése 1880-ban kezdődött.

 Jelenlegi tulajdonosa Lady Charlotte Lavazza, 7 gyermekével és azok családjaival élnek itt. A sziget 2002 óta vezetett túrákon látogatható, sajnos a mi programunkban ez a lehetőség nem volt benne.

Lassan, de biztosan közeledtünk Sirmione felé, a tó ezen a szakaszon már kiszélesedett, a partszakasz egészen más lett, ha nem is olyan különleges, mint korábban, de itt, ezen a sík vidéken is szép volt. Komolyabb strandolós partszakaszok is látszódtak. Desenzano ennek a környéknek a legnevezetesebb városa, ahol hatalmas élménypark is vár a gyermekes családokra.

SIRMIONE

Ezen az utazáson az én legjobban várt célom Sirmione volt, ahol még sosem jártam, és ahova mindig nagyon szerettem volna eljutni. Izgatottan vártam hát a kikötést, hogy bejárjam a kis város zegzugos utcáit. 

Ami szomorúvá tett kicsit minket, az már a hajóról látható legalább 7-800 méteres leander fasor, amin sajnos virág alig volt már látható. 

Ez bizony nem volt örömteli, de bele kellett törődnünk, hogy a képzeletünkre kell bízni, milyen is lehetett pár héttel korábban.

A XIII., XIV. században a Scaligeri dinasztia uralkodott ezen a környéken, és mint uralkodók nem is tudtak sok más értéket örökíteni az utókornak, mint a zsarnokságuk jelképeit, a palotáikat. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ezen az utazáson mindegyik várukat láthattuk, így akár Scaligeri túrának is nevezhettük volna utunkat! 

Itt Sirmionéban, majd Malcesinében láthattuk, és Veronában is találkozhattunk volna bevehetetlen monstrumaikkal. Nagyjából két évszázadig uralkodtak és zsarnokoskodtak a Scaligeri család tagjai ezen a környéken. Még a temetkezési szokásaik sem voltak átlagosak, amit másnap láttunk Veronában, de erről természetesen majd akkor írok, amikor Veronáról.

 

Kicsit elkalandoztam, visszatérek hát Sirmionéba. A vár körbejárása előtt közelről is konstatáltam a patron lévő leanderek elszomorító állapotát, majd utána a vízben álló várat jártam körbe. 

Szívem szerint felmentem volna a magasba, de az idő elég kevésnek tűnt erre az élményre. Most már nagyon sajnálom, hogy nem tettem meg, minden valószínűség szerint soha vissza nem térő lehetőség volt, hogy a magasból lássam a várost és a környéket. T

alán valaki felment közülünk, és megmutatja majd a képeit. Maradtam hát a földszinten, és bejártam a városka utcáinak többségét. 

Szép volt minden, bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ezek a Garda tavi városkák meglehetősen hasonlóak! Nem hiszem, hogy nagyon különbséget tudnának tenni közöttük képeken azok, akik akkor jártak arrafelé először! 

Szerintem én sem, legfeljebb a várak miatt, azok nem nagyon hasonlítanak egymásra. Az utcácskák mindenhol girbegurbák és gyakorta meredekek, a járdák faltól falig érnek és kövekből kirakottak, a házacskák színesek, olykor művészien díszesek…, minden színes, minden tiszta, minden gyönyörű!  Mindenesetre szépek, kellemesek, barátságosak, kedvesek, a tó és környéke a természet és az ember egyik csodálatosan komponált ékessége.

Messze volt még a nap vége, hajónk immár a tó másik partja mentén folytatta útját. Igazán jól szórakoztunk, amikor néhány fiatalember, kihasználva a hajó okozta hullámokat, komoly bemutatót tartott jet-skis tudományából! Az időjárás továbbra is csodálatos volt, és egész estig az is maradt.

 

BARDOLINO

Itt is megállt a hajó, ami engem váratlanul ért, de természetesen nem bántam. Ahogy kiszálltunk a hajóból, jött egy kisvonatféleség, ami körbejárta az amúgy igen kicsiny városkát. Én is fel szerettem volna rá ülni, de lemaradtam, gondoltam, majd a következő fordulónál. 

Végül ez nem történt meg, mert a városka utcáin sétálva összetalálkoztam Veráékkal, és beültünk egy pizzázóba. Kicsit izgultunk, mert nem sok időnk volt, de csak megjött az a finomság, amit a kelleténél azért gyorsabban kellett elfogyasztanunk, de megérte! Ja, hogy milyen is volt a városka? Arról sajnos így nem sokat tudtam meg, de, ha kisebb is, ám hasonló, mint a többi. 🙂 Két szóval: nagyon szép!

MALCESINE

Újra a hajón, és már nem volt messze a szívemnek oly kedves és már oly ismerős városka.

Malcesine már nem teljesen sík területen fekszik és mögötte komoly hegyek sorakoznak. Köztük is a legmagasabb a Monte Baldo, melyre felvonóval lehet feljutni. Elég kevés volt az idő, de aki akarta, felmehetett, bizonyára nagy élményben volt része. Néhány éve én is voltam fenn, akkor csodaszép virágok tarkították június végén az egész hegytetőt. 

A hajónk nem Malcesine igazi kikötőjéből indult reggel sem, és most sem ott állt meg, de a leanderek, ha nem is jelentősek, de errefelé igen szépek voltak. Többeknek szóltam, hogy az igazi kikötőt feltétlenül keressék meg, mert ott aztán igazán nagy leander fákat lehet látni, hasonlókkal máshol talán nem is találkoztam sehol útjaink során. 

Sajnos nem voltak már teljes virágzásban, de azért még azok is élvezhetőek, szépek voltak! Azután igazából csak szaladgáltam a városban, kerestem az emlékeket. És persze a leandereket…, remélem társaim többsége lejutott a vár mellett a parthoz, ahol egyre nagyobbak az általam már sok éve figyelemmel követett leander bokrok, és a lehető legszebben virágoztak most is. 

Elmondható, hogy itt voltak a legjobb állapotban a leanderek, de sajnos nem volt nagyon sok belőlük itt a belvárosban. A lakóövezetben nincs kert leander és olajfa nélkül…, de erre nem volt időnk.

Malcesinében is van Scaligeri vár, valamikor jártunk benne, érdekes volt, de inkább csak maga az épület, berendezés talán egyáltalán nem volt. Az igazi élmény persze tornyából a kilátás volt. Sirmionéban és itt is azt állítják, hogy az ő váruk foglya volt rövid ideig Goethe, akit német kémnek néztek. 

Akkor még nem sejtették, hogy egyszer az ő nevével fogják reklámozni ezeket a várakat, városokat! J Malcesine nem könnyű terep, az utcák meglehetősen lejtősek, és megfigyeltem, hogy a szépen rakott kövek közül az eső nagyon kimosta már az anyagot, vékony talpú cipőmben nem volt kellemes rajta a járás. De szép volt, kedves volt, ahogyan emlékeztem rá.

Remélem mások is így érezték, és talán visszamennek még oda is, és mindenhova, amerre jártunk, mert igazán tényleg nagyon kevés volt az időnk mindenhol. Állítólag ilyenek a társasutazások…, most én is megtapasztaltam, de azért egy percig se bánom, hogy részt vettem benne! Sajnos kevés volt az időnk Malcesinében is, szűk két óra, de remélem mindenkinek örömteli volt.

Harmadik napunk is a végére ért, de mindennél nagyobb ajándék volt a szép idő. A Verona felé vezető úton pihenés közben élvezettel figyeltem a felhők mozgalmas bemutatóját, szebbnél szebb színeit, alakzatait. 

Azt remélem, hogy mindenki boldog és elégedett volt ezzel a csodálatos nappal, és mesélni fog róla a gyermekeinek, unokáinak, akik így már tudni fogják, hogy valamikor érdemes lesz ide elutazniuk! 🙂

Folytatás a 4. nappal egy újabb bejegyzésben.

 

Garda tavi kalandozások 2.

Garda tavi kalandozások (2018. 07. 20-23) Második nap

Parco Giardino Sigurta

A pihentető éjszaka és a minden igényt maximálisan kielégítő szállodai reggelink elfogyasztása után a felhőket látva és az előrejelzéseket hallva, nem túl optimistán indultunk útnak. Egy hatalmas parkba készültünk, ahol esőben sétálni nem lehet igazán élvezetes, és fedezék ott szóba se jöhetett volna. 

Ahogy haladtunk a cél felé szerencsénkre egyre fogytak a felhők, s mire odaértünk, már hétágra sütött a nap! Igaz, a képeimet nézegetve azért egyáltalán nem volt az „hétág”, voltak felhők az égen, de nem vészesek! A kert látványa többnyire olyan csodálatos volt, hogy eszünkbe sem jutott az égre nézni! Igazából abban a kicsit borongós időben sokkal kellemesebb is volt a nagy séta, mint lett volna verőfényben! 

Bevallom, hogy még a helyszínen a kísérőnkre várva sem sejtettem, hogy milyen nagy élmény vár rám azon a napon! Talán nekünk szerencsénk is volt, hogy gyalogosan járhattuk be a kertet, talán ez másoknak nem is lehetséges, de nekünk volt kísérőnk. 

Úgy láttam, hogy többnyire kis elektromos autók vagy kis vonatfélék vitték körbe a látogatókat. Ez nem csodálkozni való, a kert valóban hatalmas, de sétálva lehetett igazán élvezetes!

Elég nehéz, sőt, lehetetlen lenne csak nagyjából is elmondanom azt a rengeteg információt, amit attól a kedves úrtól kaptunk, aki végigvezetett minket a hatalmas kerten. Elmesélte az egész történetét, hogy miért és hogyan lett a korábban főúri kert mindenki számára látogathatóvá. 

Őszintén bevallom, a növények látványa mellett nem nagyon tudtam figyelni rá, vagy ha figyeltem is, az új látványok hamar kizökkentettek. Volt fülhallgatónk, így jól hallottuk, ahogy az idegenvezetőnk fordította az úr mondanivalóját, ezzel nem volt gond, legfeljebb a figyelemmel. A helyszínen ki is tudtam szűrni a mondanivaló lényegét, de igazán mégis a látvány volt a fontos ebben a történetben. 

Utastársaimmal együtt rengeteg szépséges fotót készítettünk, melyek megtekintésével átélhetjük ismét a látottakat, és valami keveset átadhatunk nektek is belőle. A kastély és a kert történetét az interneten el lehet olvasni, érdemes utána keresni. Maga a kastély nem látogatható, nem tudom, hogy most kinek a tulajdona, talán az államé

SALO

A park meglátogatásával nem ért véget még a második napunk, Saló, a Garda-tó egyik városkája felé indult velünk a busz. Itt még én sem voltam, így igazán örültem a lehetőségnek. Utólag elárulhatom, nekem, a korábbi tapasztalataim alapján nem igazán okozott nagy élményt ez a találkozás, legfeljebb egy pipát a térképemen.

A tó egyik mélyen ülő kis öblében fekszik Saló városka, így sajnos nem lehetett érzékelni onnan a tó méreteit, szépségeit. Megérkezésünkkor nem éreztem igazán semmi más benne, mint hogy egy elegáns üdülőhely, de azért a mellékutcákban meg lehetett találni azt az igazi olaszos hangulatot, amit sokan irigyelnek tőlük. Sajnos, amiért mi elsősorban mentünk, a növényzet, az is elég gyenge volt. 

Én nem adtam fel a keresést, gondoltam, hogy a mediterrán éghajlatú Garda-tó partján nem lehet, hogy ne lenne legalább néhány leander fácska! Igen, bármily érdekes, ott, ahol nem messze síparadicsomok vannak a hatalmas hegyekben, ott a tó mélységének köszönhetően a tó soha nem fagy be, és mediterrán az éghajlat! 

Ennyi csak a titka annak, hogy miért képesek életben maradni itt a mediterrán növények. Természetesen szerettem volna megtalálni itt is azokat a mediterrán növényeket, és amikor már nem is nagyon reménykedtem, akkor rájuk találtam a városka legtávolabbi részén. 

Remélem a társaim is elmentek odáig, ahol, ha nem is nagy és nem is dúsan virágzó, de mégiscsak leander fasorocskákban leander fácskákat is lehetett végre látni!

Bár nem vagyok hívő, de a szépség és valamilyen belülről fakadó érdeklődés miatt, ha lehetséges, sosem hagyom ki a templomokat. Sok megrendítő érzésben lehet részünk általuk. Kicsit várnom kellett a nyitásra, közben elfogyasztottam Olaszország ugyancsak nagy érdeklődésnek örvendő fagylaltjából egy jó nagy adagot. A templom nagyon szép volt, érdemes volt várni rá.

Visszafelé sétálva megálltam a parton, és, bár csak a sirályt akartam lefényképezni, de átnézve a túloldalra, megláttam egy temetőt. Olaszország temetői annyira jellegzetesek a ciprusfákkal és a fehér márványos beépítéssel, hogy ezeket is, ha van lehetőségem, megtekintem. Most nem lett volna egyszerű, bár ott csak egy folyónak tűnt a tó, de azért mégiscsak elérhetetlen volt.

Lassan elérkezett a találkozás ideje, újra végigsétáltam a korzón, hogy visszajussak az elválás helyszínére. Nem mondhatnám, hogy kiemelkedő élményt okozott volna ennek a városkának a meglátogatása, de mindig is vágytam ide eljutni, így ez a vágyam is teljesült, és ez legalább elégedettséggel töltött el.

A buszhoz menve ismét elért minket az eső, de messze nem olyan nagy, mint volt a padovai, szerencsénkre, mert néhányan igazán nem voltunk rá felkészülve a fekete felhők ellenére. Főleg én, aki többször jártam az országban, de csak egy tavaszi nagy firenzei esőre emlékszem.

Azt gondolom, hogy mindenki nagyon izgatottan várta a következő napot, a nagy hajókázást a Garda-tavon. Igyekeztünk nem gondolni az időjárás lehetséges rosszindulatára!

Az élménybeszámoló hamarosan folytatódik egy újabb begyjegyzésben a 3. nappal!

Garda tavi kalandozások 1.

Egyesületünk alapításakor célul tűztük ki többek között, hogy az 5. évben ellátogatunk a Garda tóhoz, ami egy leanderesnek maga a csoda!!! A tervből valóság lett, 2018. 07. 20-23!!!
Erről az utazásról olvashattok egy 4 részes beszámolót sok-sok képpel –  Kisné Heyek Andrea tollából.

Elérkezett végre az a délután, amikor elkezdhettem becsomagolni a táskámat egy újabb olaszországi utazásra. Igen, szerencsés vagyok, többször jártam már abban a fantasztikus országban, de nyár derekán még sosem! Ez nem volt véletlen, hiszen a nyári hőség eléggé ijesztően közismert azon a tájon. De egy magasabb cél érdekében olykor áldozatokra is képes az ember!

A legnagyobb gondot azon a délutánon az jelentette számomra, hogy a lehető legkevésbé meleg ruhákat találjak magamnak. Bevallom, aggódtam, hogyan fogom bírni azt a hőséget, ami ott vár majd ránk július vége felé! Nem is vittem nagy táskát, hiszen az ujjatlan pólók és rövid nadrágok nem foglalnak nagy helyet. Pulóver…, na nehogy már pulóvert vigyek magammal nyáron Olaszországba! De ami biztos, az biztos, egy vastagabb, ám persze rövid ujjú pólót betettem a csomagba. Esőkabát? Meg sem fordult a fejemben!

Eljött aztán a reggel, ragyogó napsütésben, kellemes nyári reggelen indultunk a buszhoz. Igen, életem első társasutazása következett, de nem akármilyen társakkal! Olyan társakkal, akik hozzám hasonlóan megőrülnek a leanderekért! Az éppen 5 éves Leander Egyesület vezetői összehozták számunkra azt a lehetőséget, hogy olyan leandereket láthassunk, amik nem cserépben vannak, és nem az embereknek kell locsolni őket! Sokan örömmel éltünk ezzel a lehetőséggel!

A Vivaldi utazási iroda meghallgatta az elképzeléseket és az igényeket, majd elvállalta a szervezést. Első ilyen jellegű útjuk volt, de lehet, hogy felveszik a későbbiekben a programjukba, hiszen maguk is láthatták, hogy az a környék milyen csodaszép! Mindenki izgatott volt…, talán én a legkevésbé, hiszen volt már szerencsém látni olaszországi leandereket, de ebből a gyönyörködésből sosem lehet elég számomra, így örömmel jelentkeztem az útra!

Szépen haladtunk, időnként meg-megálltunk, verőfényben nem volt hiány Magyarország és Szlovénia területén. Olaszországba érve kedves utastársaim nagy része minden virágzó leander láttán örömujjongásban tört ki ! J Én azért, mint sokat látott vándor, mosolyogtam magamban…, mik ezek ahhoz képest, amiket majd látni fognak! Hát végül sajnos nem volt teljesen jogos ez a mosolygás.

Amikor az idegenvezető közölte, hogy sajnos Olaszország felett elég sok a felhő, így Padovában is, mely utazásunk első komolyabb megállója volt, nem nagyon akartam hinni a fülemnek! Tévedtem, mert bizony egyre sötétebb lett az ég, egyre gyanúsabb felhőket lehetett látni Padova felett. Az optimizmusom nem hagyott cserben…, de azért elfogadtam azt az esőkabátot, amit egy kedves utastársunk felajánlott! Ám egy pillanatig sem akartam elhinni, hogy szükségem is lehet rá!

Én jártam már Padovában, pont ott parkoltunk akkor is, ahol most. Van ott egy hatalmas ovális alakú park, ami arról nevezetes, hogy a város nagyon híres egyetemén tanult egykori diákok szobraival van díszítve. Prato della Valle a neve. Bizonyára sok magyar turista próbálta megtalálni ott az egyetlen magyarnak, Báthory Miklósnak a szobrát (utána lehet keresni a neten, megtaláltam!), de azt hiszem, ehhez nagyon sok idő kellene, és abból Olaszországban sosincs felesleges! 

Most meg különösen kevés volt az időnk, így indultunk is tovább Itália egyik legszebb és legnevezetesebb templomához, a San Antonióhoz. Szent Antal tisztelete és szeretete a kereszténység egyik alapköve. Már a templom elhelyezkedése és a külső is megkapó, de amit odabenn láthatunk, azt nem lehet itt leírni! Akit érdekel részletesebben, annak legalább így utólag érdemes utána keresni, miket írnak Szent Antalról és erről a templomról. 

Én már jártam ott, akkor alaposan körülnéztem, de természetesen most is betértem. Ám nem voltam még a városközpontban, így amikor összeállt egy csapat, hogy az idegenvezetővel elmenjen odáig, én is beálltam abba a sorba. A felhők persze elég vészjóslóak voltak, de oda se neki, az egész csak egy rossz vicc lehet …, gondoltam! De tévedtem, az út kétharmadánál leszakadt az ég! 

Akkor szerencsénkre árkád alatt voltunk! Itália városainak egyik nagyon hasznos épület eleme az árkád, ami nyáron a napfénytől, télen az esőtől védi a városlakókat. Hát vártunk, vártunk és vártunk, míg végre kicsit csendesedett, majd rövid időre el is állt. Ám ez nem tartott sokáig!

 Száz szónak is egy a vége, úgy zúdult ránk az égi áldás, hogy annál jobban nem is lehetett volna! De nekem, nagy szerencsémre, volt esőkabátom! J A belváros látványában ez alkalommal sem gyönyörködhettem, de vigaszként jutott nekem az ablakon át egy szép szivárvány Padova felett.

 

 

Párával telt autóbuszunk kb. egy óra múlva érkezett meg veronai szállodánkhoz, ahol hamar megkaptuk a kulcsainkat, rendbe szedtük magunkat.

Fáradtan, az eső miatt kicsit csalódottan, de jóízűen elfogyasztottuk az igazán remekül összeállított olaszos vacsoránkat, ami a magyar ízlésnek is kiválóan megfelelt.

Valószínűleg egy gondolat járt legtöbbünk fejében: vajon milyen idő lesz másnap, amikor egy hatalmas parkba készültünk, ahol, ha akarnánk, akkor se találnánk fedelet a fejünk fölé!?

Ezt a kérdést illetően az idegenvezetőnk nem igazán biztató szavakkal búcsúzott tőlünk.

 

Utazásunk 2. napja a „Garda tavi kalandozások 2.” bejegyzésben folytatódik.

XIX. Kisbéri Napok – 2018. július 27-28-29.

2018. májusában  Egyesületünket megkereste a kisbéri Önkormányzat, hogy szeretnék, ha részt vennének a  „XIX. KISBÉRI NAPOK” 3 napos rendezvényén. Elindult a szervezés, az önkormányzat szerencsére  biztosította a szállítást, ami a legnehezebb dolog a leanderes bemutatóknál. 

Tudtunk vinni nagyméretű leandereket bemutatásra és rengeteg fajta csemetét eladásra. 

Sokan voltak a vásáron, megcsodálták a virágainkat, szaktanácsadással is segítettünk az érdeklődőknek.

Reméljük, önkormányzati segítséggel több településen is bemutatkozhatunk majd a jövőben.

A programok között szerepelt bográcsos főzőverseny, este fellépő zenekarok adtak koncertet, a falu apraja-nagyja részt vett a 3 napos eseményen. 

Néhány kép a hangulatról.

standunk
a kiállítás egy része
egy versenyző

A megyei lapban megjelent rólunk egy egész oldalas cikk is.

Velence – 2017. 08. 19-20.

Sok-sok különleges leanderrel készültünk, jöttek csak nézelődni, tanácsot kérni meglevő leandereik tartásával kapcsolatban. Vásárlóink megtaláltak különleges és régebbi, hagyományos fajtákat is. Sajnos, az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a második napon vízözönszerű eső zúdult ránk és a strandolókra is.

Felhívás

A Kerti Kalendárium 2017. júniusi számában jelent meg az alább látható cikk, melyben megemlítik egyesületünk és a növényegészségügyi hatóság (NÉBIH) együttműködését, felhívják a figyelmet a leanderhajtások nyaraláskor való begyűjtésének, és hazánkba való behozatalának veszélyeire. 

A felelősség mindenkié, döntésünknek súlya van!

13. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok Fehérvárcsurgón – 2017. 06. 2-4.

Immár 4. alkalommal veszünk részt ezen az eseményen, gyönyörű növények, fergeteges hangulat, népszerű előadások közepette! Megéri ellátogatni Fehérvárcsurgóra ebben az időpontban, mert a kastély és kertje is káprázatos, a sok virág pedig csak emeli mindennek a fényét. 

Megtaláltok a szokott helyünkön, 2/D standon.
Várunk mindenkit szeretettel!

 

A 13. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok keretén belül nagyon sok érdekes témában tartanak előadásokat.
Egyre kiemelten felhívjuk a figyelmeteket, mégpedig azért, mert érintett benne kedvelt növényünk is, a leander!
Június 3-án (szombat) 11 órai kezdettel Dancsházy Zsuzsanna (NÉBIH) egy napjainkban   igen fontos témában tart előadást, melynek címe: Xylella már Európában a dísznövényeinket és díszfáinkat is fenyegető baktérium!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

III. Leander fesztivál és vásár Velencén – 2016. 08. 19-20.

Visszaszámlálás indul! Immár harmadszor találkozhatunk Velencén.

Szeretettel várunk mindenkit a Korzó emeletén, a színpad fölött.

Amit kínálunk: leander csemeték a különleges és hagyományos fajtákból, szaktanácsadás,    vagy csak egy jó beszélgetés, ismerkedés.

 

Burgenlandi látogatás a Rax-i Oleander Haus-ban

Az Osztrák Leanderegyesület és az „Oleander Haus” meghívására 2016. július 16-án, szombaton a Magyar Leander és Mediterrán Kertbarát Egyesület képviseletében felkerestük a Jennersdorf-hoz tartozó Rax-ban található Oleander Haus-t.

Szakadó esőben 6 órakor indultunk, a vezetőségből Fehérvári Ildikó, továbbá Heyek Andrea, Hauthné Pál Erzsébet férjével, Hauth Jánossal és Varga Zsuzsanna. Szerencsére a határhoz közeledve az úton addig velünk tartó eső csendesedni kezdett, majd el is állt.

Hűvös, de kellemes időben érkeztünk a határtól csak néhány kilométerre található célunkhoz. A kapu nyitott, a kert is, így bárki bemehet megcsodálni a sok szép leandert. Az Oleander Haus vezetője, Wilhelm Hufnagl, és felesége, Suzanne fogadott. A bemutatkozás után azonnal elszéledtünk, mert annyi szép dúsan virágzó leander bokrot láttunk, hogy mindenki ment a neki tetsző virág közelebbi megtekintésére.

Az első rácsodálkozás után Hufnagl úr, Willi részletesen bemutatta kertjét:

Megnéztük „télállósági kísérleteit”, mert a kert leghidegebb helyére, ill. a ház védett déli falaihoz a földbe ültetett leandereket, amelyek a fagyok beállta előtt védőburkolatot kapnak. Télen favázra szerelt műanyag lapok védik a kiültetett növényeket a túlzott hidegtől. Elmondta, hogy 3 évvel ezelőtt februárban majd egy hétig tartó -25 C-ot is elérő éjszakai fagyok voltak. A helyzetet súlyosbította, hogy az olvadás idején a fagyott földbe leszivárogni nem tudó víz hetekig áztatta a hidegnek leginkább kitett leander tövét. Ekkor a nyílt térre ültetett leander a védőburkolat ellenére tövig elfagyott, de tavasszal tőről kihajtott és mára ismét szép virágzó bokorrá nőtt. A ház falához ültetett tövek kismértékű „belső segítséget” kapnak télen, erősebb fagyoknál belülről némi meleget engednek a virágok túlzott kihűlésének megakadályozására. Az elmúlt években nem fordult elő ilyen hideg, a kiültetett növények a burokban károsodás nélkül vészelték át a téli hónapokat, most is virágzanak.

Láthattuk a másik kiültetési kísérletet is. Itt a gödör aljára egy műanyag lap kerül, erre teszik a cserép nélküli leandereket, majd földdel betakarják és „szabadon” fejlődhetnek. Ősszel körbe ássák a tövet és földlabdával (minden takarás nélkül) beviszik egy fagymentes helységbe.

Gotsis asszony tanácsára két 10 ágú csillag beültetésével imitálják a leander természetes élőhelyét. A csillagok csúcsai a dupla leander 2×5 szirmát jelképezik. Az egyiknél murvakő borítja a középpontot, mert természetes élőhelyén sem pázsiton nő, hanem száraz, sziklás, köves és homokos forró táj veszi körül a leandereket. A másiknál pázsitgyűrűt alakítottak ki a köves középpont körül, amely az itteni körülményeknek megfelelően nyári melegben hűvösebb környezetet biztosít.

Az egyik hatalmas fóliasátorban közel 500 nagy leander várja a következő heti „kitelepítést”. Hatalmas műanyag cserepek mindegyikébe 3-4 tő van beültetve, mert Rax egy EU pályázaton elnyerte a „Leander falu” címet, amelynek keretében ezeket a cserepeket kiteszik a főútra, hogy mindenki lássa, ez egy „Leander falu”.

A másik hatalmas sátorban kisebb növények, gyökeresedő hajtások szolgálják a jövőt. Nem csupán az ismert fajták, hanem különleges amerikai fajták gyökeresednek a kis perlites poharakban. Emellett nemzeti gyűjtemények színesítik a bemutatót. Az osztrák származású, de Görögországban élő Irmtraud Gotsis asszony görög magoncokból szelektált új fajtái és egy szerény kis magyar gyűjtemény található Hufnagl úrnál. Utóbbit mi is bővítettük, mert az egyesület tagjai számos különleges, névvel ellátott magoncból adtak Willinek, hogy tovább bővülhessen a magyar kollekció. Mi is szép, elsősorban amerikai fajtákat és a látogatásnak emléket állító kis növényeket kaptunk, pl. Sealy Pink-et, ami Willi kedvenc fajtája és Facebook oldalának neve. Egyetértettünk, hogy a további cserékben mindkét fél örömmel vesz részt.

A séta végére ismét szemerkélni kezdett az eső, ami az üvegházban nem volt zavaró, de kijőve boldogan fogadtuk el a házigazdák kedves meghívását egy falatozással párosuló beszélgetésre. A szalámit, sonkát, sajtot és tojást uborkával, paradicsommal és olajbogyóval párosítva ettünk. A kapott osztrák kenyér annyira elnyerte a társaság tetszését, hogy még az azt áruló pékség helyét is megkérdeztük. Sajnos a sört csak házigazdánk ihatta, János „vezető beosztása” miatt nem élhetett a meghívással, a lányokhoz csatlakozva „Tonik ivóvá” kellett válnia. A beszélgetés közben kávéval és keksszel kedveskedtek házigazdáink.

Willi elmondta az EU pályázat elnyeréséhez vezető utat, ami töménytelen önkéntes munkával és áldozatvállalással kezdődött, hosszú évek munkájával jutottak el a sikeres pályázathoz. Van még mit tanulnunk és tennünk…

Beszéltünk leanderfajta névgyűjteményének eredetéről. Ezeket részben az IOS (Nemzetközi Leanderszervezet – Galveston, USA) listája alapján, részben könyvek, katalógusok alapján állította össze. Célja egy olyan folyamatosan alakuló, bővülő névsor összeállítása, ahol a fajták mellett megtalálható az is, hol szerepel a fajta, így az adott fajta elterjedtsége és elérhetősége is látható.

Megbeszéltük, hogy a magyar katalógustervezet céljának megfelelően megküldi nekünk a tulajdonában levő fajták nevét, és a nálunk nem fellelhető fajtákról képet kapunk a növény alapvető sajátosságainak bemutatása mellett.

Ugyancsak beszéltünk egy esetleges európai leander szervezet létrehozásáról.

Végezetül az idő gyors szaladása miatt indulnunk kellett, vendéglátóink meghívása után megegyeztünk, hogy a beszélgetést még idén Budapesten folytatjuk.

Magyarországra érve ismét egyre erősödő esőben jöttünk és késő este fáradtan, de élményekkel és az új barátság felett érzett örömmel érkeztünk vissza Budapestre.

Készítette: V. ZS.