Garda tavi kalandozások 3.

Garda tavi kalandozások (2018. 07. 20-23) 3. nap

Hajózás a Garda tavon

A legtöbben talán erre a napra vártunk legjobban, és talán e miatt a nap miatt indultunk útnak. Körbehajózni a Garda tavat a lehető legnagyszerűbb dolognak tűnik nyár derekán! Én hajóztam már Limone és Malcesine között, az is érdekes volt, de ez a hajókázás most álomszerű lehetőségnek tűnt. Esőben azonban, ami várható volt, inkább rémálom lehetett volna, még akkor is, ha fedél lett volna a fejünk felett!

 Pedig bizony ezen a soha vissza nem térő alkalomnak tűnő napon esővel riogattak minket az időjárás jelentők! Elmesélek egy kedves sztorit a régi időkből. Én, mint nagy Olaszország rajongó, tagja vagyok az Indexen egy Olaszországos fórumnak. Egyik társunk néhány éve 7 napot töltött Veronában, és egyik estére vett jegyet az Arénában „rendszeresen” bemutatásra kerülő Aida előadásra. 

Utazás előtt alaposan áttanulmányozta az időjárási előrejelzéseket, főleg persze az olasz Il meteo prognózisát. Gyönyörű időt ígértek az egész hétre, egyedül az Aidás estéjére zivatart. És pontosan így lett, az előrejelzés bejött, félbe kellett szakítani az előadást! 

Azóta mindannyian az Il meteo előrejelzéseire esküdtünk…, de szerencsénkre (!) ez a hit darabokra tört bennem most ezen a csodálatos napon! J Igaz, amikor indultunk, cseppet sem tűnt rózsásnak a helyzet, de ahogyan közeledtünk a tóhoz, egyre inkább ébredezhetett bennünk a remény! Malcesinébe érkezve már sütött a nap, és körbenézve egyáltalán nem látszott ijesztőnek a helyzet. 

A hajó emeleti részén foglaltunk helyet, és igen, volt tető a fejünk felett, de akkor már úgy tűnt, nem az eső, hanem a tűző nap miatt lesz rá szükségünk! Száz szónak is egy a vége, remek időnk volt egész nap, jobbat kívánni sem lehetett volna!

Malcesinéből indult a hajónk Limone felé, ahol sajnos nem szállhattunk ki, de legalább megtekinthettük a városka gyönyörű látképét. Van ott a parton egy sétány, ami mellett végig leander fasor van, nekem már volt alkalmam teljes virágzásban látni, de ez most sajnos nem sikerült. 

Mivel én már jártam erre, megkérdeztek a szervezők, hogy jó lesz-e ez a július végén lehetséges időpont. Ekkorra volt most a lehetőség, én is azt reméltem, hogy nem lesz gond a virágzással. Sajnos tévedtünk, elnézést kérünk, de azért reméljük, hogy így is szép emlékekkel tértetek haza.

Ki ugyan nem szállhattunk Limone kikötőjében, de a nap sütött, és a tó melletti hegyoldal meg annak kisebb, nagyobb települései izgalmasak és csodaszépek voltak. Limonéban és később még több településnél látszottak a citromtermelő korszak egykori oszlopai. 

Mint korábban már említettem, a tó mélysége miatt soha nem fagy be a víz, és annak párájában mediterrán növényzet alakult ki a tó körül. A lehetőséget kihasználva az itt élők citromtermeléssel alapozták meg a gazdagságukat. 

Ám valamikor valamilyen pusztító járvány vetett véget a citromfáknak ezen a különleges vidéken, és az akkor ott élők már nem kezdték újra a betelepítést. Talán már nem érte meg nekik, mert időközben a citromtermelést átvették a déli vidékek, és már nem számított luxuscikknek.

Láthattuk azt is, hogy a tó Limone feletti szakaszán, Riva del Garda előtt, szörfösök tucatjai tették próbára tudásukat. Erre a sportra az a rész a legalkalmasabb a magas hegyek közötti állandó szél miatt. A víz szikrázott a napfényben, mi meg persze élveztük a tető alatt, hogy nem süt a fejünkre az a csodát jelentő nap. Igazán ennél kellemesebb hajókázós időt elképzelni se nagyon lehetett volna!

Utunk során érintettük az Isola Borghese, vagy más néven Isola di Garda szigetet. Története a Római Birodalom koráig vezethető vissza, és igen sokféle funkciót töltött be az évszázadok során. Először kolostort építettek rajta, 1220 körül talán Assisi Szent Ferenc is ellátogatott ide, de nincs rá bizonyíték. 

Később a Velencei köztársaság szerezte meg magának, majd állítólag Napóleon is igényt tartott rá. 1860-ban az új olasz állam az osztrákok megfigyelése céljából sajátította ki. 1870-ben került magánkézbe, a parkot 1880-ban kezdték kialakítani, a neogótikus palota építése 1880-ban kezdődött.

 Jelenlegi tulajdonosa Lady Charlotte Lavazza, 7 gyermekével és azok családjaival élnek itt. A sziget 2002 óta vezetett túrákon látogatható, sajnos a mi programunkban ez a lehetőség nem volt benne.

Lassan, de biztosan közeledtünk Sirmione felé, a tó ezen a szakaszon már kiszélesedett, a partszakasz egészen más lett, ha nem is olyan különleges, mint korábban, de itt, ezen a sík vidéken is szép volt. Komolyabb strandolós partszakaszok is látszódtak. Desenzano ennek a környéknek a legnevezetesebb városa, ahol hatalmas élménypark is vár a gyermekes családokra.

SIRMIONE

Ezen az utazáson az én legjobban várt célom Sirmione volt, ahol még sosem jártam, és ahova mindig nagyon szerettem volna eljutni. Izgatottan vártam hát a kikötést, hogy bejárjam a kis város zegzugos utcáit. 

Ami szomorúvá tett kicsit minket, az már a hajóról látható legalább 7-800 méteres leander fasor, amin sajnos virág alig volt már látható. 

Ez bizony nem volt örömteli, de bele kellett törődnünk, hogy a képzeletünkre kell bízni, milyen is lehetett pár héttel korábban.

A XIII., XIV. században a Scaligeri dinasztia uralkodott ezen a környéken, és mint uralkodók nem is tudtak sok más értéket örökíteni az utókornak, mint a zsarnokságuk jelképeit, a palotáikat. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ezen az utazáson mindegyik várukat láthattuk, így akár Scaligeri túrának is nevezhettük volna utunkat! 

Itt Sirmionéban, majd Malcesinében láthattuk, és Veronában is találkozhattunk volna bevehetetlen monstrumaikkal. Nagyjából két évszázadig uralkodtak és zsarnokoskodtak a Scaligeri család tagjai ezen a környéken. Még a temetkezési szokásaik sem voltak átlagosak, amit másnap láttunk Veronában, de erről természetesen majd akkor írok, amikor Veronáról.

 

Kicsit elkalandoztam, visszatérek hát Sirmionéba. A vár körbejárása előtt közelről is konstatáltam a patron lévő leanderek elszomorító állapotát, majd utána a vízben álló várat jártam körbe. 

Szívem szerint felmentem volna a magasba, de az idő elég kevésnek tűnt erre az élményre. Most már nagyon sajnálom, hogy nem tettem meg, minden valószínűség szerint soha vissza nem térő lehetőség volt, hogy a magasból lássam a várost és a környéket. T

alán valaki felment közülünk, és megmutatja majd a képeit. Maradtam hát a földszinten, és bejártam a városka utcáinak többségét. 

Szép volt minden, bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ezek a Garda tavi városkák meglehetősen hasonlóak! Nem hiszem, hogy nagyon különbséget tudnának tenni közöttük képeken azok, akik akkor jártak arrafelé először! 

Szerintem én sem, legfeljebb a várak miatt, azok nem nagyon hasonlítanak egymásra. Az utcácskák mindenhol girbegurbák és gyakorta meredekek, a járdák faltól falig érnek és kövekből kirakottak, a házacskák színesek, olykor művészien díszesek…, minden színes, minden tiszta, minden gyönyörű!  Mindenesetre szépek, kellemesek, barátságosak, kedvesek, a tó és környéke a természet és az ember egyik csodálatosan komponált ékessége.

Messze volt még a nap vége, hajónk immár a tó másik partja mentén folytatta útját. Igazán jól szórakoztunk, amikor néhány fiatalember, kihasználva a hajó okozta hullámokat, komoly bemutatót tartott jet-skis tudományából! Az időjárás továbbra is csodálatos volt, és egész estig az is maradt.

 

BARDOLINO

Itt is megállt a hajó, ami engem váratlanul ért, de természetesen nem bántam. Ahogy kiszálltunk a hajóból, jött egy kisvonatféleség, ami körbejárta az amúgy igen kicsiny városkát. Én is fel szerettem volna rá ülni, de lemaradtam, gondoltam, majd a következő fordulónál. 

Végül ez nem történt meg, mert a városka utcáin sétálva összetalálkoztam Veráékkal, és beültünk egy pizzázóba. Kicsit izgultunk, mert nem sok időnk volt, de csak megjött az a finomság, amit a kelleténél azért gyorsabban kellett elfogyasztanunk, de megérte! Ja, hogy milyen is volt a városka? Arról sajnos így nem sokat tudtam meg, de, ha kisebb is, ám hasonló, mint a többi. 🙂 Két szóval: nagyon szép!

MALCESINE

Újra a hajón, és már nem volt messze a szívemnek oly kedves és már oly ismerős városka.

Malcesine már nem teljesen sík területen fekszik és mögötte komoly hegyek sorakoznak. Köztük is a legmagasabb a Monte Baldo, melyre felvonóval lehet feljutni. Elég kevés volt az idő, de aki akarta, felmehetett, bizonyára nagy élményben volt része. Néhány éve én is voltam fenn, akkor csodaszép virágok tarkították június végén az egész hegytetőt. 

A hajónk nem Malcesine igazi kikötőjéből indult reggel sem, és most sem ott állt meg, de a leanderek, ha nem is jelentősek, de errefelé igen szépek voltak. Többeknek szóltam, hogy az igazi kikötőt feltétlenül keressék meg, mert ott aztán igazán nagy leander fákat lehet látni, hasonlókkal máshol talán nem is találkoztam sehol útjaink során. 

Sajnos nem voltak már teljes virágzásban, de azért még azok is élvezhetőek, szépek voltak! Azután igazából csak szaladgáltam a városban, kerestem az emlékeket. És persze a leandereket…, remélem társaim többsége lejutott a vár mellett a parthoz, ahol egyre nagyobbak az általam már sok éve figyelemmel követett leander bokrok, és a lehető legszebben virágoztak most is. 

Elmondható, hogy itt voltak a legjobb állapotban a leanderek, de sajnos nem volt nagyon sok belőlük itt a belvárosban. A lakóövezetben nincs kert leander és olajfa nélkül…, de erre nem volt időnk.

Malcesinében is van Scaligeri vár, valamikor jártunk benne, érdekes volt, de inkább csak maga az épület, berendezés talán egyáltalán nem volt. Az igazi élmény persze tornyából a kilátás volt. Sirmionéban és itt is azt állítják, hogy az ő váruk foglya volt rövid ideig Goethe, akit német kémnek néztek. 

Akkor még nem sejtették, hogy egyszer az ő nevével fogják reklámozni ezeket a várakat, városokat! J Malcesine nem könnyű terep, az utcák meglehetősen lejtősek, és megfigyeltem, hogy a szépen rakott kövek közül az eső nagyon kimosta már az anyagot, vékony talpú cipőmben nem volt kellemes rajta a járás. De szép volt, kedves volt, ahogyan emlékeztem rá.

Remélem mások is így érezték, és talán visszamennek még oda is, és mindenhova, amerre jártunk, mert igazán tényleg nagyon kevés volt az időnk mindenhol. Állítólag ilyenek a társasutazások…, most én is megtapasztaltam, de azért egy percig se bánom, hogy részt vettem benne! Sajnos kevés volt az időnk Malcesinében is, szűk két óra, de remélem mindenkinek örömteli volt.

Harmadik napunk is a végére ért, de mindennél nagyobb ajándék volt a szép idő. A Verona felé vezető úton pihenés közben élvezettel figyeltem a felhők mozgalmas bemutatóját, szebbnél szebb színeit, alakzatait. 

Azt remélem, hogy mindenki boldog és elégedett volt ezzel a csodálatos nappal, és mesélni fog róla a gyermekeinek, unokáinak, akik így már tudni fogják, hogy valamikor érdemes lesz ide elutazniuk! 🙂

Folytatás a 4. nappal egy újabb bejegyzésben.

 

Garda tavi kalandozások 2.

Garda tavi kalandozások (2018. 07. 20-23) Második nap

Parco Giardino Sigurta

A pihentető éjszaka és a minden igényt maximálisan kielégítő szállodai reggelink elfogyasztása után a felhőket látva és az előrejelzéseket hallva, nem túl optimistán indultunk útnak. Egy hatalmas parkba készültünk, ahol esőben sétálni nem lehet igazán élvezetes, és fedezék ott szóba se jöhetett volna. 

Ahogy haladtunk a cél felé szerencsénkre egyre fogytak a felhők, s mire odaértünk, már hétágra sütött a nap! Igaz, a képeimet nézegetve azért egyáltalán nem volt az „hétág”, voltak felhők az égen, de nem vészesek! A kert látványa többnyire olyan csodálatos volt, hogy eszünkbe sem jutott az égre nézni! Igazából abban a kicsit borongós időben sokkal kellemesebb is volt a nagy séta, mint lett volna verőfényben! 

Bevallom, hogy még a helyszínen a kísérőnkre várva sem sejtettem, hogy milyen nagy élmény vár rám azon a napon! Talán nekünk szerencsénk is volt, hogy gyalogosan járhattuk be a kertet, talán ez másoknak nem is lehetséges, de nekünk volt kísérőnk. 

Úgy láttam, hogy többnyire kis elektromos autók vagy kis vonatfélék vitték körbe a látogatókat. Ez nem csodálkozni való, a kert valóban hatalmas, de sétálva lehetett igazán élvezetes!

Elég nehéz, sőt, lehetetlen lenne csak nagyjából is elmondanom azt a rengeteg információt, amit attól a kedves úrtól kaptunk, aki végigvezetett minket a hatalmas kerten. Elmesélte az egész történetét, hogy miért és hogyan lett a korábban főúri kert mindenki számára látogathatóvá. 

Őszintén bevallom, a növények látványa mellett nem nagyon tudtam figyelni rá, vagy ha figyeltem is, az új látványok hamar kizökkentettek. Volt fülhallgatónk, így jól hallottuk, ahogy az idegenvezetőnk fordította az úr mondanivalóját, ezzel nem volt gond, legfeljebb a figyelemmel. A helyszínen ki is tudtam szűrni a mondanivaló lényegét, de igazán mégis a látvány volt a fontos ebben a történetben. 

Utastársaimmal együtt rengeteg szépséges fotót készítettünk, melyek megtekintésével átélhetjük ismét a látottakat, és valami keveset átadhatunk nektek is belőle. A kastély és a kert történetét az interneten el lehet olvasni, érdemes utána keresni. Maga a kastély nem látogatható, nem tudom, hogy most kinek a tulajdona, talán az államé

SALO

A park meglátogatásával nem ért véget még a második napunk, Saló, a Garda-tó egyik városkája felé indult velünk a busz. Itt még én sem voltam, így igazán örültem a lehetőségnek. Utólag elárulhatom, nekem, a korábbi tapasztalataim alapján nem igazán okozott nagy élményt ez a találkozás, legfeljebb egy pipát a térképemen.

A tó egyik mélyen ülő kis öblében fekszik Saló városka, így sajnos nem lehetett érzékelni onnan a tó méreteit, szépségeit. Megérkezésünkkor nem éreztem igazán semmi más benne, mint hogy egy elegáns üdülőhely, de azért a mellékutcákban meg lehetett találni azt az igazi olaszos hangulatot, amit sokan irigyelnek tőlük. Sajnos, amiért mi elsősorban mentünk, a növényzet, az is elég gyenge volt. 

Én nem adtam fel a keresést, gondoltam, hogy a mediterrán éghajlatú Garda-tó partján nem lehet, hogy ne lenne legalább néhány leander fácska! Igen, bármily érdekes, ott, ahol nem messze síparadicsomok vannak a hatalmas hegyekben, ott a tó mélységének köszönhetően a tó soha nem fagy be, és mediterrán az éghajlat! 

Ennyi csak a titka annak, hogy miért képesek életben maradni itt a mediterrán növények. Természetesen szerettem volna megtalálni itt is azokat a mediterrán növényeket, és amikor már nem is nagyon reménykedtem, akkor rájuk találtam a városka legtávolabbi részén. 

Remélem a társaim is elmentek odáig, ahol, ha nem is nagy és nem is dúsan virágzó, de mégiscsak leander fasorocskákban leander fácskákat is lehetett végre látni!

Bár nem vagyok hívő, de a szépség és valamilyen belülről fakadó érdeklődés miatt, ha lehetséges, sosem hagyom ki a templomokat. Sok megrendítő érzésben lehet részünk általuk. Kicsit várnom kellett a nyitásra, közben elfogyasztottam Olaszország ugyancsak nagy érdeklődésnek örvendő fagylaltjából egy jó nagy adagot. A templom nagyon szép volt, érdemes volt várni rá.

Visszafelé sétálva megálltam a parton, és, bár csak a sirályt akartam lefényképezni, de átnézve a túloldalra, megláttam egy temetőt. Olaszország temetői annyira jellegzetesek a ciprusfákkal és a fehér márványos beépítéssel, hogy ezeket is, ha van lehetőségem, megtekintem. Most nem lett volna egyszerű, bár ott csak egy folyónak tűnt a tó, de azért mégiscsak elérhetetlen volt.

Lassan elérkezett a találkozás ideje, újra végigsétáltam a korzón, hogy visszajussak az elválás helyszínére. Nem mondhatnám, hogy kiemelkedő élményt okozott volna ennek a városkának a meglátogatása, de mindig is vágytam ide eljutni, így ez a vágyam is teljesült, és ez legalább elégedettséggel töltött el.

A buszhoz menve ismét elért minket az eső, de messze nem olyan nagy, mint volt a padovai, szerencsénkre, mert néhányan igazán nem voltunk rá felkészülve a fekete felhők ellenére. Főleg én, aki többször jártam az országban, de csak egy tavaszi nagy firenzei esőre emlékszem.

Azt gondolom, hogy mindenki nagyon izgatottan várta a következő napot, a nagy hajókázást a Garda-tavon. Igyekeztünk nem gondolni az időjárás lehetséges rosszindulatára!

Az élménybeszámoló hamarosan folytatódik egy újabb begyjegyzésben a 3. nappal!