Aktuallitások Események, rendezvények

Garda tavi kalandozás

Sziasztok!

Idén ünnepeljük Egyesületünk megalakulásának 5. évfordulóját. Sok mindent megéltünk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk, rengeteg ismeretet és főleg ismerőst, barátokat szereztünk. Úgy gondoltuk, egy igazán stílusos ünneplés lenne a Garda tóhoz utazni, a leanderek Mekkájába, kicsit azért belekóstolva a leanderek mellett az olasz életérzésbe, gasztronómiába, építészetbe, történelembe, ami beleférhet ebbe a 4 napba.

Tagjainkon kívül a fennmaradó helyekre – korlátozott számban és a jelentkezések sorrendjében – várunk minden leandert szerető kertbarátot, aki végigjárja velünk ezeket a gyönyörű helyeket.

Az utazás időpontja: 2018. július 20-23.

A tervezett program:

  1. nap: utazás, rövid séta Padovában, majd szállásfoglalás Verona külvárosában. Vacsora, amennyiben igényli a csoport
  2. nap: egész napos hajókirándulás Limone sul Garda városkából indulva. Végig a tó nyugati partján, érintve Isola Borghese szigetet, kikötés Sirmioneban és Bardolinoban, majd vissza a tó keleti partja mentén. A hajókirándulás után rövid szabadidő Malcesineben
  3. nap: délelőtt Parco Giardino Sigurtá botanikus kert mediterrán növényekkel, délután még egy kis kalandozás a Garda tónál, Saló városkában
  4. nap: délelőtt séta Veronában, majd hazautazás

Ára 72 000,-Ft/fő

Az utazás árát be lehet fizetni egyben, vagy van egy másik lehetőség is, hogy 30 000-, Ft-ot március 30-ig, a fennmaradó 42 000,- Ft-ot pedig június 15-ig kell elutalni.

Az ár tartalmazza: a buszos utazást budapesti indulással és érkezéssel, 3 éj szállást 3*-os szállodában Verona külvárosában, 2-3 ágyas, saját fürdőszobás szobákban, reggeli ellátást, idegenvezetést.

Az ár nem tartalmazza: a belépőjegyek és a hajókirándulás összegét, valamint az útlemondási- és betegség-, baleset-, poggyászbiztosításokat.

Várható költségek: egész napos hajókirándulás kb. 50 Euro/fő, Parco Giardino Sigurta kb. 13 Euro/fő. Vacsora felár kb. 16 Euro/fő/alkalom. BBP biztosítás 2.260 Ft/fő/4 nap. Útlemondási biztosítás: az alapár 1,5 %-a.

Indulás autóbusszal Budapestről (Hősök tere), jelenleg egy megállás/felszállás van betervezve az 59. km-nél az M7 autópályán, de a jelentkezésektől függően az útvonalon még tervezhető a felszállás.

A férőhelyek száma 35 fő. Nyugodtan lehet hozni családot, barátot, barátnőt, gyereket.

Reméljük, egy igazán élménydús kirándulásunk lesz a nyáron együtt, Veletek!!!!

Várjuk visszajelzéseteket, üdvözlettel:

a Vezetőség (Bea, Ildikó, Judit)

Jelentkezéseteket, az esetleg felmerülő kérdéseket a leanderegyesulet@gmail.com címen várjuk.

Néhány fotó kedvcsinálónak: (a fotók nem saját képek, netről vannak letöltve)

És remélhetőleg látni fogunk ilyen gyönyörűséges leander bokrokat és fákat is. (Heyek Andrea fotói)