Élménybeszámolók

Heyek Andrea: Időutazás leanderekkel

Pontos adatok természetesen nincsenek arról, hogy mióta léteznek leanderek, de azt tudjuk, hogy ezek a kivételes tulajdonságokkal bíró növények képesek megélni, minden gondoskodás nélkül, akár a sivatagban is. De vajon hogy lehetséges ez? Kérdezhetjük, honnan kapják az életben maradáshoz legfontosabbat, a vizet? Erre igen egyszerű a válasz annak, aki látott már föld nélküli gyökerekkel teli cserepeket, amik a szabadban métereket lenyúlva megtalálhatják a nekik szükséges nedvességet.  Direkt ültetéssel tán esély sem lenne olyan helyen az életben maradásra, a locsolásuk megoldhatatlan, de olykor a spontán körülmények a jelek szerint kedvezhetnek. Elgondolkoztunk már egyszer is azon, miért mérgező a leanderek nedve? Tán nem éppen azért, hogy megvédjék magukat a mindig éhes állatoktól? Tán nem pont ez tette számukra lehetővé az életben maradást?

Nézzük csak ezt a képet, akár az ókorban is készülhetett volna, sehol semmi egyéb növény, csak leander, mégpedig dúsan virágzó leander! Nem csak hogy él, de virul, és nem bántja sem ember, sem állat! Ha jól megnézzük a képet, hátrébb sokkal nagyobb leander bokrok is láthatóak. Még arra sem alkalmasak, hogy tüzet rakjanak a fájával, hisz azzal is mérgezne. Vandálkodni sem érdemes velük, csak mérgezné a kezet, nincs víz, amivel lemoshatnák. Amikor az emberek letelepedtek és városokat hoztak létre a sivatagok szélén, első növényeik, feltehetően kéretlenül, de valószínűleg épp a leanderek voltak. Kezdetben tán haragudtak is rájuk, hisz semmi hasznuk nem volt, de idővel már elég haszonnak látszott csupán a szépségük, így a tehetősebbek kihasználták ezt az adottságukat. Az alábbi képek nem az ókorban készültek, hanem mostanában, Pompeiben, az egykor a Vezuv által elpusztított város mai romterületén. Nem tudom, hogy mi okból vannak ott ma ezek a leanderek, tán csak feltételezésből ültették oda őket, tán voltak bizonyítékok rá. hogy egykor leanderek éltek ott. Csupán a feltételezés is elég jogos lehet, nem nagyon lehettek az ókorban ott más ilyen díszítő értékkel bíró növények, hiszen még ma sincsenek igazi riválisaik.

Döbbenetes ugye, hogy azok a leanderek, amiket mi itt napi 24 órában óvunk minden valós és általunk elképzelt veszélytől, melegebb vidékeken úgy nőnek, akár nálunk az orgona! Ahogy az orgona, úgy a leander is szinte kiirthatatlan a számára ideális világban. Érdekes módon ott nem kényeskednek, nem kívánnak gondoskodást, csupán élvezik az életet és teszik a dolgukat, ami ugye sokunk elképzelésével ellentétben nem a gyönyörködtetés, hanem a szaporodás. A mi szerencsénk viszont az, hogy a szaporodáshoz virágozniuk kell, mégpedig a lehető legtöbbet. Ha megtörtént a virágzás, majd a beporzás, már csak a szél kell, ami szétszórja a kis ejtőernyő-szerű magokat. Valójában nagyon egyszerűnek tűnik a dolog, de persze csak ott maradnak életben, ahol, ha minimálisan is, de adottak számukra a megfelelő körülmények. Nagyon kicsiny hányaduk képes olyan körülmények között élete kelni, és életben is maradni. Szeretnek például kilométeres leander ösvények nőni kiszáradt folyómedrekben, elég lehetett egy nekik csapadék szempontjából megfelelő év, aztán már megkapaszkodtak, egyre lejjebb juttatták gyökereiket, és kész volt a csoda, a leander-folyó. Olyan ez a kép, mintha a középkorban készült volna, nem csak a minősége, hanem a témája miatt is. Valóban, Algériában, középkori körülmények között, nem nagyon törődnek a kiszáradt folyómeder leandereivel.

Köztünk, leander gyűjtők között, gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon miért is lesz valaki megszállott gyűjtője egy-egy növénynek, jelen esetben a leandereknek. A legtöbben valószínűleg valamelyik mediterrán országban fertőződtünk meg ezzel a szenvedéllyel, és már nem elégszünk meg azzal, hogy egy-egy utazás alkalmával láthassunk buján virágzó leandereket. Ellent mondva a természet törvényeinek tartjuk őket kertjeinkben, dacolunk a nehézségekkel, fáradtságot nem kímélve cipeljük a nehéz cserepeket ősszel és tavasszal, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk számukra télen is. De ez az írás most ne a mi leandereinkről szóljon, hanem azokról, amiket utazásaink során láthatunk.

A gyönyörködés mellett figyeljünk fel néhány érdekességre, ami a természetes élőhelyükön jellemzi a leandereket. A víz csupán látszólagos hiánya után ott vannak újabb veszélyforrásként a kártevők. Nálunk a teraszon kétségbe ejtő, ha nem szépek, nem tökéletesen egészségesek, nem teljesen kártevő mentesek a leandereink, de ott legyintve azt is mondhatják, hogy a virágoktól úgysem látszanak a levelek!

A mediterrán országokban szinte állandóan fúj a szél, így ez a probléma nem tűnik olyan nagynak szabadon álló növényeknél. De láttam én már tetves, atkás leandereket látszólag elhagyatottan, és nem tűnt úgy, hogy különösebben zavarná őket ez a kellemetlenség, virágoztak szüntelen, vagyis tették a dolgukat. Elhiszitek nekem, hogy ez a csodálatosan virágzó leander tele volt narancssárga tetvekkel? Ha nekem nem hiszitek, higgyetek a szemeteknek, látható a bokor alatti betonon a sötét, ragacsos mézharmat. De nézzétek a szárát, milyen fantasztikusan erős, milyen csodálatos, és biztosra vehetjük, hogy ott sosem locsolják! Ilyet látva azért kicsit megrendülhet magyar önbizalmunk, megéri valóban az a sok fáradozás, ha ott minden gondoskodás nélkül, csupa tetűvel is ilyen csodaszép lehet egy leander? De legyen ez feladás helyett inkább a kihívás gondolata, mutassuk meg, hogy a mienk is gyönyörű lesz!

És itt van a másik kedvencem, hát ennél nem sok szebbet látni! Valamikor valóban nem véletlenül nőhettek ezen az állomáson ezek a leanderek, de ma már tán állomás sem volt ott, a síneket benőtte a gyom, csak a parkocska maradt meg az utókornak. Hihetetlen szépség így távolról, sőt, közelről is.

Ezeknek a leandereknek nincsenek több éves leveleik, amiket látunk rajtuk, azok mind az az éviek lehetnek. Biztos, hogy soha senki nem törődik velük, és tessék, ilyen fantasztikusak! Bemerészkedtem közéjük, hogy lássam, mi van odabenn? Abból, amit láttam, a következtetés az kell legyen, hogy a metszés sem szükséges ilyen csodálatos virágzáshoz!

A kártevőknél is sokkal félelmetesebb ellenség a leander rák. Mi itt szinte azonnal megszabadulunk egy-egy rákos leandertől, a déli országokban nem nagyon törődnek ezzel a betegséggel. Persze egész más a saját kertünkben látni dudoros leveleket, torz virágzatokat, mint az utcán, de bizonyítható, hogy maguknak a növényeknek nem árt annyira ez a probléma, mint gondoljuk sokan. Persze félre ne értsen valaki, legyünk nagyon elővigyázatosak, ne hozzunk haza sehonnan beteg növényről ágakat, ne vegyünk sehol beteg növényt! De most nézzük ezeket a képeket. Az elsőt 2008 nyarán készítettem, messziről láttam a növény csodálatos színét, boldogan akartam róla hajtást metszeni, de megtorpantam, amikor megláttam a durván rákos tüneteket. A második képet 2013 tavaszán készítettem, sajnos sietség miatt, nem ugyanonnan készült a két kép, de elhihetitek, hogy ugyanaz a növény van rajtuk. Látszik a második képen, hogy nemrég lehetett metszve, meg hogy még csak nemrég kezdődött a virágzás, de nagyjából olyan, mint volt 5 éve, és így, messziről, továbbra is egészségesnek látszik.

Persze legfőbb tulajdonságaikat, szépségüket és viszonylagos igénytelenségüket azért nem hagyják kihasználatlanul az ott lakók, rengeteg leander sövény látható szerte az országban. Mi sajnos cserepekben képzelhetünk el hasonlót, de úgy is jól mutatnának!

Mint tudjuk, az autópályák elválasztó sávjait is előszeretettel ültetik be leanderekkel, pár évig biztos locsolják őket, de aztán már öngondoskodóak lesznek. Igényesebb helyeken is tudatosan díszítenek velük utcákat, tereket és persze magánkerteket is. Rengeteg szépen metszett leander fasorban gyönyörködhetünk ezekben a mediterrán országokban.

Sokszor tán csak a méretükből következtethetünk arra, hogy gondozott, vagy éppen magára hagyott gyönyörűséget látunk. A mediterrán körülmények között biztos, hogy egy abban az évben metszett leander nyár elején már virágzik. Capri utcáin áprilisban tövig metszett leandereket látni tán minden tavasszal, de nyár közepén már biztos ontják a virágokat. Nem is olyan nagy csoda ez, hisz nálunk is hasonló módon működik sok-sok növény, pl. a rózsa, és az is minél gyakrabban metsszük, annál bokrosabbak, annál több virágot hoznak. Kivételesen jó körülmények között nálunk is előfordul tavasszal metszett leander bokrok nyári virágzása.

Érdekes, hogy mi mekkora szenvedéllyel gyűjtjük a különböző fajtákat, ott meg milyen tökéletes, ha valakinek csak egy darab, szépen metszett leander bokra, fácskája van, ráadásul az utcán.

Könnyű nekik, ott az az egy bokor feltehetően egész nyáron ontja a virágokat, mi meg itthon igyekszünk magunknak a lehető legtöbb virágzást biztosítani, hát több növény kell. Vannak azért sokan köztünk is, akik a „kevesebb több” elvet vallják, biztos igazuk van, de a szenvedély arról ismerszik meg, hogy nehéz a vágyaknak határt szabni. Jobb, ha amíg valamiért nem muszáj, addig nem is próbálkozunk azzal a határral.

Sokszor elgondolkoztam azon, milyen lehetne valakinek a kertje Olaszországban, ha olyan megszállott leander gyűjtő lenne, mint mi vagyunk? Biztos akadnak olyanok, ha nem is nagy számban. De jó is lenne egyszer egy olyanban sétálni! Talán van valahol, talán meg kellene keresni!

 

Heyek Andrea